This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Sinisgalli, Leonardo: Tre poesie d’amore

Portre of Sinisgalli, Leonardo

Tre poesie d’amore (Italian)

1.

Chi ama non riconosce, non ricorda,

trova oscuro ogni pensiero,

è straniero a ogni evento.

Mi sono acorto più tardi

di tutti gli anni che l’aria

sul colle è già più leggera ,

l’erba è tiepida di fermenti.

Dovevo arrivare così tardi

a non sentire più spaventi,

pestare aride stoppie, raspare

secche murate, coprire la noia

come uno specchio col fiato.

Sono un uccello prigionero

in una gabbia d’oro. La selva

variopinta è senza colore per me.

L’anima s’è trovata la sua stanza

intorno a te.

 

2.

Ci piace l’aria sfatta

la derelitta quiette sulla plaga

il volo basso degli ucelli migranti

tra cespi d’alghe, lacere

spoglie di velieri.

Oltre il labile

vespero qui sostano gli amanti pellegrini,

dove ogni sera una fioca

speranza li trascina di là

dai ponti a una riva di acquitrini,

passeggeri sospinti senza requie

sulle arene impassibili.

 

3.

Si fatica per anni

a scioglere i nodi,

a dare un’immagine

favolosa a una ciocca

illeggibile di segni perduti.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.letrasenlinea.cl/?p=888

Három szerelmes vers (Hungarian)

1.

Ki szeret, nem emlékszik, semmit föl nem ismer,

homályos előtte minden gondolat,

és minden esemény idegen neki.

Én évről évre egyre később

vettem csak észre, hogy a szél

könnyebben fúj a dombokon,

hogy friss hajtásoktól puhább a fű.

Ilyen sokáig kellett várakoznom,

hogy ne riadjak meg, mikor

száraz tarlóra hágok és besüppedt

fazékba botlom, hogy leheletemmel

befödjem az unalmat, mint a tükröt.

Fogoly madár vagyok

aranyos rács mögött. A sokszinű

erdő nekem szinehagyott már

Temelletted találta meg a lelkem

valódi lakhelyét.

 

2.

Szeretjük a megtört szelet,

az elhagyott nyugalmat a tájon,

a vándormadarak mélyrepülését

algabozótok s összeroncsolt,

tépett vitorlások között.

Itt az esthajnalcsillag, és

itt vannak a vándorló szeretők.

Mert idehozza őket minden este

valami fénytelen remény,

hidakon át, az eres partszegélyre,

utasok ők, akiket szüntelen

a közömbös homokra löknek.

 

3.

Küszködünk éveken át,

hogy a csomókat kibogozzuk,

hogy legendás alakot adjunk

rég elveszett jelek

összekuszált zsinórzatának.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://jazsoli5.freeblog.hu

minimap