Todi, Jacopone da: Szegénység dicsérete (részlet) (O amor de povertate in Hungarian)

O amor de povertate,

renno de tranquillitate!

 

Povertat'è via secura,

non n'à lite né rancura,

de latrun' non n'à pagura

né de nulla tempestate.

 

Povertate more en pace,

nullo testamento face;

larga el monno como iace

e le gente concordate.

 

Non n'à iudece né notaro,

a ccorte non porta salaro,

ridesse de l'omo avaro,

che sta 'n tanta ansietate.

 

Povertate, alto sapere,

a nnulla cosa suiacere

e 'n desprezzo possedere

tutte le cose create.

 

Chi desprezza, sé possede;

possedenno, non se lede;

nulla cosa i piglia el pede

che non faccia so iornate.

 

Chi descidra è posseduto,

a cquel c'ama s'è venduto;

se ll'om pensa que n'à auto,

ànne aute rei derrate.

 

Troppo so' de vil coraio

ad entrar en vassallaio,

simiglianza de Deo c'aio

detorpirla en vanetate!

 

Deo no n'aberga 'n core stretto;

tant'è granne, quant'ài affetto.

Povertate à sì gran petto

che cci aberga Deitate.

 

Povertat'è cel celato

a chi è 'n terra ottenebrato.

Chi è nel terzo cel su entrato

ode arcana profunditate.

 

El primo cel è fermamento,

d'onne onor espogliamento;

granne presta empedemento

a envinir securitate.

 

A ffar l'onore en te morire,

le recchezze fa esbannire,

la scienzia tacere

e ffuir fama de santetate.

 

Le recchezze el tempo tolle,

la scienzia en vento estolle,

la fama aberga et arcoglie

l'epocresia d'onne contrate.

 

Pareme celo stellato

chi de queste tre è espogliato.

Ôcce un altro cel velato,

acque clare sollidate.

 

Quatro vènti movo el mare,

che la mente fo turbare;

lo temere e lo sperare,

el dolere e 'l gaudiate.

 

Queste quatro espogliature

plu ca le prime tre so' dure;

s'e' llo dico pare errore

a chi non n'a capacitate.

 

De l'onferno non temere

néd en cel spen non n'avere

e de nullo ben gaudire

e non doler d'aversitate.

 

La vertù non n'è 'mproquene

cà 'l proquene è for de téne;

sempre encognito te tene,

ad curar tua infirmitate.

 

Se so' nude le vertute

e lle vizia non vestute,

mortale sento ferute,

caio en terra vulnerate.

 

Po' le vizia so' morte,

le vertute so' resorte,

confortate de la corte

d'onne empassibilitate.

 

Lo terzo celo è de plu altura,

non n'à termene nné mesura,

for de la 'magenatura

'n fantasì' morteficate.

 

Da onne ben sì tt'à spogliato

et de vertut'espropiato;

tesaurizzat'el so mercato

en propia tua vilitate.

 

Questo celo è fabrecato,

enn un nichil è fundato,

o l'amor purificato

viv'ennela Veretate.

 

Ciò che tte parìa non ène,

tanto è 'n alto quel ched ène;

la Superbia en celo s'ène

e dànnase l'Umilitate.

 

Enfra la vertut'e l'atto

multi ci odo êl ioco: "Matto!";

tal sse pensa aver bon patto

che sta 'n terr'alienate.

 

Questo celo à nome None

(mozz'a lengua entenzione),

là ve l'Amore sta en presone

en quelle luce ottenebrate.

 

Onne luc'è 'n tenebria

e 'n onne tenebre c'è dia;

la nova filosafia

l'utre vecchi à descipate.

 

Là 'v'è Cristo ensetato,

tutto 'l vecchio ènne mozzato,

l'uno en l'altro trasformato

en mirabele unitate.

 

Vive amore senz'affetto

et saper senza entelletto;

lo voler de De' òl eletto

a ffar la sua voluntate.

 

Vivar eo en non eo

e l'esser meo en non esser meo!

Questo è 'n un tal travieo

che non ne so difinitate.

 

Povertat'è null'avere

e nulla cosa poi volere

e onne cosa possedere

en spirito de libertate.

Szegények szerelme! – mennyi

okból kell téged szeretni!

 

Szegénység, te legszegényebb,

alázat a te nővéred,

egy garas csupán a béred,

s az is elég enni-inni.

 

A szegény csak azt akarja,

legyen étke, vize, napja,

és ha van egy jó falatja,

csipet sóval ízesíti.

 

A szegénység bízva jár-kel,

nincsen gondja irigyekkel,

rablóktól félnie nem kell –

nincs mit tőle elszerezni!

 

A szegény kopog szerényen,

nincs erszénye, bugyra sincsen,

annyit visz csak, hogy ehessen,

nincs más nála semmi, semmi.

 

A szegénynek nincsen ágya,

sem fedett, tetős tanyája,

sem asztala, sem palástja,

földre ül étkét megenni.

 

S olyan csendes a halála:

testamentum nincs utána,

apja, anyja és komája

nem fog érte ölre menni.

 

A szegény szerelme boldog,

megveti a nagy világot,

s biztos: tőle nem vagyont fog

a barátja várni-lesni.

 

Ó, szegénység, nyomorúság,

a te hazád a mennyország,

hisz e földnek semmi dolgát

nem kívánod kézbevenni.

 

Szegénység, de szép a képed:

úgy élsz, ahogy kedved ébred,

s hogy legyőzz bármit: tenéked

elég csak semmibe venni.

 

Jár a szegény bízva, könnyen,

nem gőgben él, de örömben,

és mert nem honos sehol sem,

mit sem akar elcipelni.

 

Szegénység, te nagy-nagy ország,

minden hódol, s jön tehozzád –

s miket megvetsz: csak fokozzák,

hatalmadat sokszorozzák

 

A szegény tudása égi:

vágyak nélkül bírni-kérni, –

mert a vágy elől kitérni

a szabadságot jelenti.

 

Szegénység, ki szeret téged,

teutánad érez éhet,

örök forrásod vizének

árját nem lehet kimerni.

 

A szegénység megy fennszóval,

hangos prédikációval,

s a kincs ellen szólva-szólal,

melyet nem kell megszerezni!

 

Megvetvén a gazdagságot,

a gőgöt és rangkórságot

mondja: mit ér gazdagságtok,

ha a halál jön temetni?!

 

Kinek szegénység a vágya,

a világot hagyja hátra,

s kívül-belül tudja, vágyja

magát is semmibe venni.

 

A szegénység: mit se bírni,

mit se várni mit se kérni,

önmagunkat is lebírni,

és Krisztussal égbe menni.