Todi, Jacopone da: A hangot fogó örömről (O iubelo de core in Hungarian)
O iubelo de core (Italian)O iubelo de core, che fai cantar d’amore!
Quanno iubel se scalda, sì fa l’omo cantare; e la lengua barbaglia, non sa que se parlare; drento no ’ pò celare (tant’è granne!) el dolzore.
Quanno iubel c’è acceso, sì fa l’omo clamare. lo cor d’amor è apreso, che no ’l pò comportare; stridenno el fa gridare e non virgogna allore.
Quanno iubelo à preso lo core ennamorato, la gente l’à ’n deriso, pensanno el so parlato, parlanno esmesurato de que sente calore.
O iubel, dolce gaudio, ch’è’ drento ne la mente! Lo cor deventa savio, celar so convenente; non pò esser sofferente che non faccia clamore.
Chi non à costumanza te reputa empazzito, vedenno esvalïanza com’om ch’è desvanito. Drent’à lo cor firito, non se sente de fore.
|
A hangot fogó örömről (Hungarian)Örömtől zeng a lélek zengj szeretettől, ének!
Ha az öröm megárad, dalolni kell, dalolni; a nyelv dadogva lázad nem tud semmit se szólni: de ki tudná titkolni édes tüzét szivének?
Ha az öröm föllobban, sírni kell, sírva sírni; a szív csordulva dobban, alig lehet kibírni: s ajkunk sikolyfa 'nyílni nem érzi szégyenének.
Ha víg örömbe szédül szívünk a szeretettől, s meggondoljuk beszédünk magas homályát, ettől van-e, ki nem nevet föl, szavaink bárha égnek.
Öröm, édes orvosság, gyógyítsd meg szellemünket, legyen bennünk ökosság, hogy elrejtsük sebünket: ha jajjaink megszűnnek tűnnek a szenvedések.
Kinek új ez a látvány azt véli, tán bolond vagy, a változásnak láttán, eszméleted hogy elhagy: belül szived megolvad s kivül annál keményebb.
|