Ha
ez az éjjel
meghal nekem
és én
mint egy idegen
szemlélhetem őt
és elalszom
a hullámok
zajára,
amelyek megszűnnek
a karcsú csípői körül
örvényleni,
ha felébredek újra
testedben
amely elbágyad, mint
csalogánynak hangja
erejét vesztve
mint érett
kalász
csillogó fénye,
az átlátszó
vízben
bőröd
selymes aranya
rőtbarnába játszik
s lég zengő
aszfaltja
lebegni hagy:
olyan leszel
mint egy
párduc.
Az árnyék
ingó éle
kopárrá
foszt,
s te ebben a porban
utánam
ordítva
fojtogatni kezdesz:
akkor
szemhéj-csukva
elsatnyul szerelmünk
mint az est.
Aztán szemgolyód
kátrány-láthatárán
végre elégedetten
meghalni látom
saját pupillámat.
Most
bezárul fényesség,
mint
ebben az órában
afrikai hazámban
a jázmin.
Nem alhatok
Árokszélen
villanok
mint egy szentjánosbogár
Vájjon meghal nekem
ez az éjjel?
