Valeri, Diego: Riva di pena, canale d'oblio ...

Ora è la grande ombra d'autunno:

la fredda sera improvvisa calata

da tutto il cielo fumido oscuro

su l'acqua spenta, la pietra malata.

Ora è l'angoscia dei lumi radi,

gialli, sperduti per il nebbione,

l'un dall'altro staccati, lontani,

chiuso ciascuno nel proprio alone.

Riva di pena, canale d'oblio ...

Non una voce dentro il cuor morto.

Solo quegli urli straziati d'addio

dei bastimenti che lasciano il porto.

Ím, az ősznek hatalmas árnya ez már:

fáradt kő - lezuhanó, hideg este ...

A füstös felhők közt, a táj felett száll,

s lehull a néma és kihunyt vizekbe.

Ím, mostanában szenvednek a ritka,

a mindig kedves, bágyadt, sárga fények,

a ködben egymástól messze taszítva,

mindegyik rabja saját fénykörének.

Bánat partja, feledés csatornája ...

Ha már meghalt, nem szólal hang a szívben,

csupán a hajók fájdalmas dudája,

mielőtt végleg útrakelnek innen.