This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Tibullus, Albius: A háború elátkozása (Detestatio belli in Hungarian)

Portre of Tibullus, Albius

Detestatio belli (Latin)

Quis fuit, horrendos primus qui protulit enses?

Quam ferus et vere ferreus ille fuit!

Tum caedes hominum generi, tum proelia nata,

Tum brevior dirae mortis aperta via est.

An nihil ille miser meruit, nos ad mala nostra

Vertimus, in saevas quod dedit ille feras?

Divitis hoc vitium est auri, nec bella fuerunt,

Faginus adstabat cum scyphus ante dapes.

Non arces, non vallus erat, somnumque petebat

Securus sparsas dux gregis inter oves.

Tunc mihi vita foret, volgi nec tristia nossem

Arma nec audissem corde micante tubam;

Nunc ad bella trahor, et iam quis forsitan hostis

Haesura in nostro tela gerit latere.

Sed patrii servate Lares: aluistis et idem,

Cursarem vestros cum tener ante pedes.

Neu pudeat prisco vos esse e stipite factos:

Sic veteris sedes incoluistis avi.

Tum melius tenuere fidem, cum paupere cultu

Stabat in exigua ligneus aede deus.

Hic placatus erat, seu quis libaverat uva,

Seu dederat sanctae spicea serta comae,

Atque aliquis voti compos liba ipse ferebat

Postque comes purum filia parva favum.

At nobis aerata, Lares, depellite tela,

Hostiaque e plena rustica porcus hara.

Hanc pura cum veste sequar myrtoque canistra

Vincta geram, myrto vinctus et ipse caput.

Sic placeam vobis: alius sit fortis in armis

Sternat et adversos Marte favente duces,

Ut mihi potanti possit sua dicere facta

Miles et in mensa pingere castra mero.

 

Quis furor est atram bellis accersere mortem?

Inminet et tacito clam venit illa pede.

Non seges est infra, non vinea culta, sed audax

Cerberus et Stygiae navita turpis aquae;

Illic percussisque genis ustoque capillo

Errat ad obscuros pallida turba lacus.

Quam potius laudandus hic est, quem prole parata

Occupat in parva pigra senecta casa.

Ipse suas sectatur oves, at filius agnos,

Et calidam fesso conparat uxor aquam.

Sic ego sim, liceatque caput candescere canis,

Temporis et prisci facta referre senem.

Interea pax arva colat. pax candida primum

Duxit araturos sub iuga curva boves,

Pax aluit vites et sucos condidit uvae,

Funderet ut nato testa paterna merum,

Pace bidens vomerque nitent - at tristia duri

Militis in tenebris occupat arma situs -

Rusticus e lucoque vehit, male sobrius ipse,

Uxorem plaustro progeniemque domum.

Sed Veneris tum bella calent, scissosque capillos

Femina perfractas conqueriturque fores.

Flet teneras subtusa genas, sed victor et ipse

Flet sibi dementes tam valuisse manus.

At lascivus Amor rixae mala verba ministrat,

Inter et iratum lentus utrumque sedet.

A, lapis est ferrumque, suam quicumque puellam

Verberat: e caelo deripit ille deos.

Sit satis e membris tenuem rescindere vestem,

Sit satis ornatus dissoluisse comae,

Sit lacrimas movisse satis: quater ille beatus,

Quo tenera irato flere puella potest.

Sed manibus qui saevus erit, scutumque sudemque

Is gerat et miti sit procul a Venere.

At nobis, Pax alma, veni spicamque teneto,

Perfluat et pomis candidus ante sinus.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://colecizj.easyvserver.com

A háború elátkozása (Hungarian)

Ó, ki találta fel a rettentő fegyvereket rég?

Míly fene vasból vert, marcona vad lehetett!

Akkor kezdte a harcot a békés emberiség itt,

akkor lelt rövidebb útra a szörnyű halál!

Vagy tán bűntelen az, s félelmetes állatok ellen

élesítette vasát, mely íme harcra segít?

Mindez a sárarany átka, sosem volt háború addig,

míg kopogó fapohár járta a víg lakomán.

Sáncot nem vontak, várat sem raktak, a pásztor

Nyugton aludt, ha netán szerteszaladt is a nyáj.

Így képzeltem el én! Fegyvertelen élek a napban,

s nem riadok fel a vad trombita hangjaira.

Most csata dúl, visznek, s egy férfi talán köszörüli

súlyos kardját, mely oldalam átveri majd.

Óvjatok ó örökölt Lárok! ti neveltetek engem,

itt futkostam szent lábaitok körül én.

Nem szégyen, hogy ócska fatörzsből vagytok e házban,

így faragott ki az ős, így szeretett az utód.

Egyszerű régi idők! akkor volt még az adott, szó

szent, amikor fából állt az az isten is itt.

Ó egyként segített azon, aki a fürtöket hozta,

aki kalászkoszorút font neki áldozatul.

És kinek álma betelt, az hozza kalácsa javát már;

míg kicsi lánya a friss mézzel utána tipeg.

Űzzétek most Lárok a ránk sziszegő nyilakat hát,

s nektek ajánlom az ól legszelídebb malacát.

Tiszta ruhát veszek és mirtuszt fonok a kosaramba,

így viszem én s mirtusz díszíti homlokom is.

Tetszeni így akarok! hősködjék más a csatában,

vívja ki Mars vele majd a dobogó diadalt.

S mondja a tetteit el, míg én poharazgatok itt és

fesse az asztalra borral a táborokat.

 

Hát nem őrület-é a halált még harccal idézni?

úgyis rádtör az és lépte se hallik elébb.

Nincs szüret ott lenn, nincs aratás, de a Cerberus

őrt áll, és a ronda hajós szállít a Styx közepén;

perzselt hajjal, dúlt arccal seregek tolakodnak,

míg a sötét parton már halovány tömeg áll.

Míly okos az, akit úgy havazott be a csöndes öregkor,

hogy kicsi birtokon él s gyermeke is szaladoz!

Nyájával maga jár, fia kis bárányait őrzi,

fürdőt készít elő asszonya s várja haza.

Így öregedjem meg, ősz haj koszorúzza fejem majd,

és ha mesélek, a múlt lengje körül szavaim.

Addig lakja mezőnket a hószínű Béke. A szántó

ökröt is ő fogta hajdan a járom alá:

Ő kötözött venyigét és rejtett mézet a fürtbe,

s holnap a víg apa már tölti fiának a bort:

békeidőn a kapák és ásók fénye ragyog, míg

rozsda emészti sötét zugban a fegyvereket...

Álmos a csöppnyi család; viszi már haza a berek áldott

fái alól a paraszt s ittasán áll szekerén.

Vénusz harcai forrnak, a lány panaszolja, letörték

ajtaja zárát és szertezilált a haja:

sír, sebesült arcát tapogatja, de sír a legény is,

szégyentől pirosán dugja kemény kezeit.

Szítja a féktelen Ámor az indulatát a viszálynak

s a haragos pár közt lassan az ágyra leül.

Kőből és vasból van a férfi, ha bántja a lánykát:

földre tiporja le az a magas isteneket.

Mert az elég, ha kibontod a keblén lenge ruháját,

és csöndben motozol dús haja fürtjei közt,

s végül elég, ha könnye kibuggyan: boldog ezerszer,

akinek indulatán gyenge leányka zokog.

De aki durva, viselje a fegyvereket, meg a pajzsot,

és a szelíd Vénuszt messze kerülje el az.

Jöjj hát áldott Béke! kalászt lengess a kezedben,

s tiszta fehér öledet fedje be drága gyümölcs.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://resztoranus.freeblog.hu

minimap