Miškinis, Antanas: Elegánsan havazik (Elegantiškai sninga in Hungarian)

Šiandien taip elegantiškai sninga.
Sninga žemėn medžių žiedais.
Panašiai mano meilė dingo,
Su visais visais pažadais.

Dar tada, kai pavasaris trankės,
Visom upėm grūdos ledais,
Mirė meilė ant svetimo rankų,
Išvadinta gražiais vardais.

Kažikam sužaliavo parkai,
Korės mėnesis naktį, vėlai —
O ta meilė užtroško iš karto,
Kaip auksinė žuvis po stiklais.

Aš prisiminiau pasakos galą
Iš skaitytų knygų kadais,
Kaip mergaitė iš baimės pabalo,
Apsimainiusi aukso žiedais.

O dabar elegantiškai sninga,
Sninga parkuos medžių žiedais, —
Tik ta meilė netyčia dingo
Su visais ir visais apžadais.

Ma oly elegánsan havazik,
virágra, fákra csodaszépen.
Így fagyott meg szerelmem maga is,
összes-összes ígéretével.

Már a tavasz szárnya verdesett,
zajlott a fodros jég még...
Elvitték szerelmem idegen kezek,
s új nevekkel becézték.

Ki tudja, mért zöldellnek a partok,
fölszíva a sok holdfény-sugarat.
A szerelem lassan aláhanyatlott,
mint aranyhal üveg alatt.

Eszembe jutnak könyveim, de hány,
a régi mesék vége,
ahogy féltében elsápadt a lány,
aki magát aranygyűrűre cserélte.

És most elegánsan havazik
fákra, virágra csodaszépen.
S a havazás egy álmot tovavitt
összes-összes ígéretével.