Rainis : Ezers

Kā klusa, melna acs
Ezers no tālienes atstaro pirmais
Noslēpumaini savādā skatā.

Jā, es labi atceros vēl;
Tu mūžam un allaž biji tāds -
Dziļš un noslēpumains, un melns,
Nepieejams, bruņojies staignēm,
Un visus baidošs no sevis prom.
Tikai notālēm vien es varēju sēdēt
Un drūmi vientuļā skaistumā vērties.

Ar meža ūdensputniem tu draudzējies vien,
Kas no tālienes atskrien un aizskrien tāli
Kā tevis sūtītas domas un ilgas.

Apkārt tev zilruda rāva mirdz
Draudošās krāsās kā zobens un varš;
Aug vaivariņš, reibušu darīdams galvu,
Aug sīki krūmiņi, govis vezdami maldā.

Un garas zāles un mānoši sausnējas sūnas -
Paļaujies vien un kāju uz cinīti cel -
Visi audzēji rijīgo muklāju sedz
Un tos, kas paļāvušies uz gludo ceļu.

Ko tu tā gaini visus, kā sargādams ko?
Baidošs reizē un vilinošs tomēr,
Nemīlīgs, noslēdzies ezers guļ,
Viņpusē paceļas kalns ar skaistu muižu,
Bet ezers ir viens un viens.

Mint szelíd, sötét szem,
csillantja messziről fényét a tó
furcsán és titokzatosan.

Igen, emlékszem:
ilyen voltál öröktől fogva s maradsz is -
mély, titokzatos, fekete,
elérhetetlen, páncéljában a lápnak,
amely mindenkit elijeszt tőled.
Csak messziről nézhettem
vad és komor szépséged.

Barátaid csak a vízimadarak voltak,
a messziről ideszállók, messzire húzók,
akár álmaid és reményeid.

Körülötted rozsda vöröslik, kékség,
a vész színei, mint a kard meg a réz;
tőzegrozmaring illata bódít,
apró bokrok csábítják a gulyát.

Övig érő fű, száraz moha, csalóka -
hiszel neki és zsombékra lépsz -
 a zöld sűrű bújtatja a falánk lápot
s azokat, kik bíznak a könnyű útban.

Mért űzöl mindenkit, mintha védenéd,
elijeszted s csábítod ugyanakkor?
Kihaltan, komoran csillog a tó,
túloldalán domb, gyönyörű birtok,
de a tó egyedül van, egyedül.