Campert, Remco: Koud

Winter nadert.

Ik voel het aan de lucht

En aan de woorden die ik schrijf.

Alles wordt klaarder: de straat

Is tot aan zijn eind te zien. De woorden

Hebben geen eind.

Ik ben dichter

Bij de waarheid in december

Dan in juli. Ik ben dichter

Bij de gratie van de kalender, lijkt het

Soms wel. Toch, de woorden niet, de steden

Nemen hun eind.

Als er ergens

Zomer en winter, maar een ster

Brandde die een fel wit licht gaf.

Ik zeg een ster, maar het

Mag alles zijn. Als het maar brandt en

Woorden warmte geeft.

Maar ik geloof

Niet, 's winters nog minder, aan

Zo'n ster. In woorden moet ik geloven.

Maar wie kan dat? Ik ben

Een stem, stervend en koud, vol

Winterse woorden.

Közel a tél.

A levegőben érzem

És a szavakban, ahogy írok.

Kitisztul minden: látod

Az utca végit is. Szavaknak

Vége nincsen.

Költő vagyok

Igazságom december,

Aztán július. Költő vagyok

Így mondja néha tán a naptárak

Kegye. Végesek mind a városok.

Szavak soha.

Ha valahol

A nyárban és a télben, csak egy

Csillag is lángol szirmos fényt adó.

Csillagot mondok, bár

Minden lehet, ha ég s meleget

Ád a szavaknak.

De nem hiszek

És télen még kevésbé ilyen

Csillagban. Szavakban kéne hinnem.

De erre ki elég erős? Egy hang

Vagyok, halódó és hideg, tele

Téli szavakkal.