Govaerts, Jo: Wij waren zestien

Wij waren zestien jaar en spelden traag Aeneas'

avonturen. Over hoe winden plots opstaken

en schepen uit hun koers raakten,

over velden aan de overkant van een rivier

waar men een levend mens maar zelden toelaat,

over verlaten vrouwen, oorlogen en tweegevechten.

Wij waren zestien jaar en door de vensters

van het hoge klaslokaal scheen zon.

En om vier uur stond aan de schoolpoort

de jongen die gedurfd had je te kussen.

En alles over winden die plots opstaken,

schepen die uit hun koers raakten

werd in een boekentas gestoken weggeschoven

om de armen vrij te hebben en lichthartig

om hem heen te slaan.

Wij zouden elkaar nooit verlaten,

wij hadden geen oorlog om naartoe te gaan.

Tizenhat voltunk és lassítva játszottuk Aeneast,

kalandok, ahogy hirtelen szél támadt,

s a hajók tévúton jártak,

vagy mezőről, át a folyó túloldalára

hová élőt ritkán eresztenek,

elhagyott asszonyokról, háborúról, párbajokról.

Tizenhat voltunk, s a magas osztályterem

ablakán át besütött a nap.

És négykor, az iskola kapujánál

ott állt a fiú, aki meg mert csókolni,

és minden, ahogy hirtelen szél támadt

s a hajók, mik tévúton jártak,

a táskába tolva gyorsan félrenyomva,

hogy karom szabad legyen és könnyelműen

át tudjam ölelni.

Minket az évek örökre összezártak,

nekünk ezért nem kellett háborúba menni.