Leopold, J. H.: De lente valt dan in een oude stad
|
De lente valt dan in een oude stad (Dutch)De lente valt dan in een oude stad een holgebouwde, waar ik lang was en nu ga ik in verwachten, dat open is, en ik voel een wrang verdriet in alles.
O, zij, de huizen, de steenen en de geknotte boomen in de vochte lucht en de menschen, die gaan zoo voor zich henen, zij vragen, vragen en ik kan hen niet verstaan en mijn bevangen denken heeft zich toegedaan en is weifelende, vertwijfelende, wat was de droefenis, die vind ik in deze dingen.
Mijn voeten zij gaan onder mij klisklas, mijn hoofd hangt in een web van schemeringen.
|
Odúkból rakott vén városba (Hungarian)Odúkból rakott vén városba jön hát a tavasz, túl régen élek ott, s most várnám, hogy már kitárul, de mindenben fanyar fájdalmat érzek.
Ó azok a kövek, házak, a nyesett fák, a nedves égben, s az emberek, kik csak magukra látnak, szólnak, csak szólnak s őket nem érthetem,. magába zárva bennem az értelem és nyugtalanító, kétségbe ejtő a bánat, ami volt, hogy e dolgokat nézem.
Az összevisszaság alatt megrogynak a lábak, a szürkület hálójában függ fejem.
|
