Mok, Maurits: Vendég a kongresszuson (Congresganger in Hungarian)

Ik was daar in het bezige gezelschap

van mensen, aangegord tot het verbouwen

der samenleving, en ik zag hen doende,

bouwmeesters, metselaars en timmerlieden,

en boog het hoofd en zocht de fundamenten,

nieuwsgierig en bezorgd; ik vond alleen

mijn beide schoenen die daar eenzaam stonden

ergens op aarde, ik vernam

als wind het reppen van de vele voeten,

geestdriftig naar de toekomst onderweg.

Ik wou wel meegaan, ik geloofde ook

in morgenstonden met vergulde monden

en armen die een brug van liefde slaan;

maar toen ik opkeek was het al te laat:

ik had een ogenblik niet meegeleefd

en reeds was ik een eeuwigheid ten achter.

Voltam én is a szorgos társaságban,

összetereltek jövőt építeni

a társadalomnak, láttam ügyködnek

építőmester, kőmíves, asztalos,

fejem lehajtva a fundamentumot

kerestem kíváncsian, gondban; de csak

két cipőmet láttam, ám észleltem még:

mint a szél repkedett tova a sok láb

lelkesülten, útban a jövő fele.

Akartam én is menni, hisz hittem én

a hasadó hajnalban aranyló szájban,

a szeretet hídját verő szegényben;

de mikorra felnéztem már késő volt,

egy pillanatra kilógtam a sorból

s így egy századdal már is elmaradtam