Schaffer, Alfred: Het jaar van het misverstand

Die dag werd ik, als laatste, opgewacht

in de rokerige zaal.

Bezwete hoofden.

Uiterste concentratie.

Met kracht stootte ik de zaaldeur open,

ging wijdbeens voor hen staan.

Vragen werden niet gesteld.

Ik sprak:

'Wij bevinden ons al geruime tijd precies

in het hart van deze eeuw.

Ondertussen droogt mijn wijsheid op.

Ga dus, nu dat kan, heelhuids heen.

Maar verdwijn geen moment uit mijn zicht.'

Schiepen mijn woorden een band?

Wij hadden immers al gewonnen.

En waar begon ik, zo laat nog, een oorlog?

Ama napon utolsónak vártak ott

a teremnyi füstben.

Izzadt fejek.

Teljes koncentráció.

Nagy erővel löktem be az ajtót,

szétvetett lábakkal megálltam.

Kérdések nem voltak.

Szóltam:

„most jó ideje már, hogy pontosan

a század szívében élünk.

Közben kiszáradt tudományom.

Menjetek hát, míg ép bőrrel lehet.

De maradjatok a szemem előtt.”

Teremthettek szavaim kapcsolatot?

Hiszen már győztünk.

S ily későn hol kezdhetnék még háborút?