Frimann, Claus: Nyírfakéreg-nóta* (En birkebenersang in Hungarian)

Melken søt at drikke,
Sirupskrukken slikke,
    Var ei nordmanns vis,
Drikke elv og kolde vanne,
Drikke drikk, som varmet panne,
    Det var nordmanns vis.
 
Sukkerklump at smelte,
Mandeldeig at elte,
    Var ei nordmanns vis,
Fåreribbe, bukkerygge,
Speket okselår at tygge,
    Det var nordmanns vis.
 
Svøpe sig i silke,
Kniplingstråd at pilke,
    Var ei nordmanns vis;
Bast til bånd at sammentvinne,
Birkebark om ben at binde,
    Det var nordmanns vis.
 
Under dun at varme
Hvite bløte arme,
    Var ei nordmanns vis;
Bruke sten til hodepute,
Når han var i marken ute,
    Det var nordmanns vis.
 
Pikers sko at kysse,
Pattebarn at dysse,
    Var ei nordmanns vis;
Med en halvt avhuggen hake
Sin venninnes kyss at tage,
    Det var nordmanns vis.
 
Ja og hånd at give,
Og ei tro at blive,
    Var ei nordmanns vis;
Hjerte frem med hånd at bære,
Venn og konge tro at være,
    Det var nordmanns vis.

Édes tejet inni,
mézes levet szívni
        nem norvég szokás;
hideg kortyot hűs palackból,
tüzes kortyot telt palackból,
        ez norvég szokás.
 
Cukrot olvasztgatni,
tésztát dagasztgatni,
        nem norvég szokás;
bakgerinc és birkaborda,
ökör combja nyársra vonva,
        ez norvég szokás.
 
Síma selymet venni,
csuda csipkét verni,
        nem norvég szokás;
jó a faháncs háncskötélnek,
láb köré a nyírfakéreg,
        ez norvég szokás.
 
Ágyban melegedni,
toll közt kövéredni,
        nem norvég szokás;
erdő-mező útját járva,
ég-takaró, szikla-párna,
        ez norvég szokás.
 
Lánynak esdekelni,
pulyákat nevelni,
        nem norvég szokás;
átvágott nyakkal halódva
ajkat nyitni búcsucsókra,
        ez norvég szokás.
 
Igenre kezet adni,
de benne nem hinni,
       nem norvég szokás;
kezet nyújtó őszinteségnek
hite, barátnak és a királynak,
      ez norvég szokás.
 
 
*A XII. században „nyírfakérgesek”- nek hívták a szegényeket, akiknek még bocskorra sem tellett, és nyírfakéreggel, nyírfahánccsal védték a hidegben lábukat.