Félúton; a leghosszabb út -
a most felén. Vért szimatolva
gyerekkoromba jutok
Kapkodtam a lábam vagy
ezer évig - épp csak körben
és most egyenlő távolságra
életem minden pontjától
elmondhatom: íme, itt ég
gyerekkorom boldog mostja…
Nagy törzs vagyok én
A világ vállán ágaskodom
És magam köré gyűjtöm az árnyakat
a fényt a sötétet, a lomb neszeit
múltat jövőt, emlékszel
mindig is egy messzi és ismeretlen
napba akartunk felszökni, Most
visszafelé futok
füst és víz képeken át
Dermesztően közel a cél, akár már most is
ott lehetnék, hosszú út áll hát előttem
De tudok még sírni is - nyitva
tartom e magam-szemet
hogy meg ne vakítsák
emlékeim, lassan nyitom
az ajtót, mint a széltől
duzzadó fa, látom a magot
szabadon nő a világ tenyerén