Aubanel, Théodore: Avans la niue

La trenco sus lou còu, l'ome arribo au lindau;
La femo, dóu jardin, tourno em' un plen faudau,
E li bèsti à la font van bèure, e li chatouno
Querre d'aigo em' un bro clin sus l'anco redouno.
 
La pinedo, à l'errour, sèmblo un negre ventau;
Un grand fiò rouginèu fai trelusi l'oustau
Dourmihous, lis enfant soupon d'uno poutouno.
Vers la jaisso à mouloun lou troupèu s'acantouno.
 
Crid di pastre afouga, japa di chin courriòu,
Dindin d'esquerlo au còu dis aret embanaire,
Belamen sènso fin dis agnèu e di maire.
 
Lou Bouié celestiau dins lou cèu joun si biòu
Di dos man, Diéu, amount, d'estello èi samenaire:
Alor, ébri d'amour, canton li roussignòu.

Vállán a kapával hazatér a gazda,
Megrakott köténnyel, az asszony fogadja.
Vályúnál az állat éppen inni készül,
Nagyot merít a lány kútnak hűs vízébül.
 
Mint sötét legyező, a fenyőfák árnya
Ráhajlik az égnek pirosló aljára,
Az álmos gyerekhad csóktól alszik szépen,
Feltűnik a csorda a kertek tövében.
 
Kiáltoz a pásztor, a kuvasz ugatva
Tereli a nyájat, kolomp méla hangja
Hallik innen-onnan a nyáj közepéből.
 
Fenn, az égi pásztor felhő-nyáját hajtja,
Csillagot szór Isten az égi utakra
S fülemile dalol szíve szerelméről.