Mistral, Frédéric: Lou Gaudre

Coulo e trespiro l’aigo de plueio dedins lou gaudre:
Li cardelino vènon ié béure sus lou risènt;
Lis erbo folo se ié refrescon tóutis ensèn;
E la feruno, singlié vo lùri, n’en fai soun pautre.
 
Mai jour que trempon, jour que destrempon, après l’un l’autre.
La secaresso vuejo lou vabre: l’estiéu se sènt.
La bourdigaio vai sus li ribo se passissènt,
E, nuso e tristo, li gravo rèston… Ansin de nautre.
 
Tant que sian jouine, vivo la roio, vivo l’amour!
Dis esperanço nous embelino la reflamour,
Di jouïssuro noste foulige bèco à la leco.
 
Mai vèngue l’age, tóuti li joio, las! prenon fin;
Sus la carcasso li braio toumbon, meme au plus fin:
E de la vido rèsto lou vabre que s’entre-seco.

Eső csorog az égből millió patakba,
Fénylő cseppjeiből madár oltja szomját,
Partján a fű zöldel, fa fürdeti lombját,
Sár-medrén tanyázik erdők lomha vadja.
 
Szikkadt, bús szelekkel ősz jön nemsokára,
Ott bolyong sokáig a rőtszín avarban,
Az elárvult virág panaszkodik halkan,
Aztán haldokolva hajlik a mohára.
 
Mit kívánsz a sorstól? Ifjan kéjbe lábolsz,
És csodát kívánsz a csókok mámorától
S szenvedélyeidnek nincs tiltó szava.
 
És ha őszbe fordul életed virága,
Nem vigasztal többé rongyos drágasága
És hiú remények késett bánata.