Szymborska, Wisława: Platón, avagy miért (Platon, czyli dlaczego in Hungarian)

Z przyczyn niejasnych,
w okolicznościach nieznanych
Byt Idealny przestał sobie wystarczać.
 
Mógł przecież trwać i trwać bez końca,
ociosany z ciemności, wykuty z jasności,
w swoich sennych nad światem ogrodach.
 
Czemu, u licha, zaczął szukać wrażeń
w złym towarzystwie materii?
 
Na co mu naśladowcy
niewydarzeni, pechowi,
bez widoków na wieczność?
 
Mądrość kulawa
z cierniem wbitym w piętę?
 
Harmonia rozrywana
przez wzburzone wody?
 
Piękno
z niepowabnymi w środku jelitami
i Dobro
– po co z cieniem,
jeśli go wcześniej nie miało?
 
Musiał być jakiś powód,
choćby i drobny z pozoru,
ale tego nie zdradzi nawet Prawda Naga
zajęta przetrząsaniem
ziemskiej garderoby.
 
W dodatku ci okropni poeci, Platonie,
roznoszone podmuchem wióry spod posągów,
odpadki wielkiej na wyżynach Ciszy…

Homályos okokból,
ismeretlen körülmények között
az Ideális Lét nem volt többé elég önmagának.

Pedig vég nélkül tarthatott és tarthatott volna,
sötétségből faragva, világosságból metszve,
álmos kertjeiben a világ fölött.

Mi a fenének eredt benyomások után
az anyag rossz társaságába keveredve?

Minek neki az utánzók,
a befuccsoltak, a pechesek, akiknek
semmi kilátásuk az örökkévalóságra?

A sánta bölcsesség,
tüskével a sarkában?

A háborgó vizek
szaggatta harmónia?

A Szépség
bájtalan belekkel a közepén?
és a Jó
miért az árnyékával,
ha azelőtt nem volt neki?

Kellett lennie valami oknak,
ha látszólag csekélynek is,
de még a Meztelen Igazság is hallgat erről,
leköti kutakodása
a földi ruhatárban.

Ráadásul ezek a szörnyű költők, Platón,
a szobrok alól elfújt forgácsok a huzatban,
a magasság nagy Csöndje hulladékai…