This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Belo, Ruy: A kedves dicsérete (Elogio da Amada in Hungarian)

Portre of Belo, Ruy

Elogio da Amada (Portuguese)

Ei-la que vem ubérrima numerosa escolhida

secreta cheia de pensamentos isenta de cuidados

Vem sentada na nova primavera

cercada de sorrisos no regaço lírios

olhos feitos de sombra de vento e de momento

alheia a estes dias que eu nunca consigo

Morde-lhe o tempo na face as raízes do riso

começa para além dela a ser longe

A amada é bem a infância que vem ter comigo

Há pássaros antigos nos límpidos caminhos

e mortes como antes nunca mais

Ei-la já que se estende ampla como uma pátria

no limiar da nossa indiferença

Os nossos átrios são para os seus pés solitários

Já todos nós esquecemos a casa dos pais

ela enche de dias as nossas mãos vazias

A dor é nela até que deus começa

eu bem lhe sinto o calcanhar do amor

Que importa sermos de uma só manhã e

                                 não haver em volta

árvore mais açoitada pelos diversos ventos?

Que importa partirmos num desmoronar de poentes?

Mais triste mesmo a vida onde outros passarão

multiplicando-lhe a ausência que importa

se onde pomos os pés é primavera?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.citador.pt

A kedves dicsérete (Hungarian)

Íme itt jön, gazdagon, számottevőn, kiszemelten,

rejtélyesen, tele gondolatokkal s menten a gondtól.

Jön, beleültetve az új tavaszba,

mosollyal övezve, ölében liliomokkal,

szeme árnyékból áll, szélből és pillanatból,

s távoli néki az olyan nap, melyet el sosem érek.

Arcán a mosoly sugarát az idő marja széjjel,

elkezd, túllépve rajta, messzivé válni.

A kedves voltaképpen a hajdani gyermekévek.

Áttetsző útjain antik madarakat

s eddig még sose volt halálokat találunk.

Íme úgy terül el mint egy tágas szülőföld,

nemtörődömségünk küszöbén.

Előcsarnokainkban egyedül koppan a lába.

Már az atyai házról mint elfeledkezünk,

árvaságunkat megtölti napokkal.

A fájdalom ... benne az lsten kezdetéig ér,

a vágy sarka helyét jól kinyomozhatom.

Mit számít, ha egyetlen hajnalból állunk

                         s nincs további fánk már,

melyen különböző szelek ostora csattog?

Mit számít útra kelnünk, mikor a Nyugat beomlik?

Bár szomorúbb az élet, ha másvalaki elmegy,

megsokszorozva a hiányt, mit számít, amikor,

ahova lépünk, mindenütt tavasz van?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationMagyar Lettre Internationale / 16

minimap