Bopp, Raul: História

Nossa história é assim: Vamos pras Índias!

Dias e dias os horizontes se repetem.

Olha: melhor mesmo é buscar vento mais pro fundo.

Uma tarde um marujo disse: – Ué! Que terra é essa?

Velas baixaram e desembarcaram

–Terra como é teu nome?

Cortaram pau. Saiu sangue – Isso é Brasil!

No outro dia o sol do lado de fora assistiu missa.

Terra em que Deus anda de pé no chão!

Outros chegaram depois. Outros. Mais outros.

–Queremos ouro!

A floresta não respondeu.

Então, eles marcharam por uma geografia-do-sem lhe-achar-fim.

Rios enigmáticos apontavam o oeste.

A água obediente conduziu o homem.

Começou daí um Brasil sem-história-certa.

A terra acordou-se como alarido de caça de animais e de homens.

Mato-grande foi cúmplice nas novas plantações de sangue.

Mulher foi espremer filho no escondido.

E veio o negro.

Trouxe o sol na pele,

Alma de nunca-mais carregada de vozes.

Foi desbeiçar terra.

Alargaram-se as lavouras.

O Brasil encheu-se de queixas de monjolo.

Sol espalhou verão nos canaviais das fazendas.

O mato escondeu escravos com inscrições de chicote no lombo.

E vieram soldados Del-Rey.

Houve guerras: pum pum!

Em noite rural,

os bruxos reuniram-se para experimentar força contra o branco.

Deus montou num trovão que se quebrou na floresta.

Árvores tinham medo que o céu caísse.

Brasil-nenê foi crescendo...

O sol cozinhou o homem

e a geografia determinou os acontecimentos.

Um dia,

o capitan Pedro Teixeira com 1000 canoas,

entrou no grande rio, águas-arriba,

acordado aquela imensidão sem dono.

O Brasil embarrigou para o oeste…

Ez a mi történelmünk: - Menjünk az Indiákra!

Aztán napokig üres látóhatár.

Figyelj: legjobb a nyílt vízen várni a jó szelet.

És egy délután felkiált egy matróz: - Hé, az ott miféle föld?

A vásznakat levonták. Partraszálltak.

-Te föld, vajon mi a neved?

Fát vágtak. Vér buggyant. - Hisz ez Brazília!

Kisvártatva a mintegy más égről sütő nap misén

segédkezett ott, ahol Isten mezítláb jár a földön.

Aztán mások jöttek. S újra, egyre többen.

-Ide az aranyat! -

Az erdő hallgatott.

Így hát

szétszéledtek a vége-nincs vidéken.

Rejtélyes folyók futottak nyugatnak.

Engedelmes vizük mutatta az irányt.

Innen ered az ál, hiteltelen brazil történelem.

Állat- s embervadászok zaja verte fel álmából a földet.

A dzsungel bűntárssá lett az új vér-ültetvényeken.

A nő elrejtezett, hogy gyermekét világra nyögje.

És jött a néger.

Bőrén a napot hozta,

lelkében titkos hangokat s az esküt: többé soha!

Ő lett a föld megművelője.

S a gondozott földek egyre nőttek.

Őrlőmalmok panaszával telt meg Brazília,

a cukornád mezőkre gyilkos nyár zuhant.

Korbács-tetoválta rabszolgák bújkáltak az erdőn.

Aztán katonákat küldött a király.

Háborúk dúltak: bumm, bumm!

A falusi éjszakában

varázslók próbálták, fog-e erejük a fehéreken.

Az Isten dörgő villám képében csapott az őserdőre.

A fák rettegtek, rájuk szakad az ég.

S a kis Brazília nőtt, növekedett.

A nap tüzén lassan kiforrott az ember,

s a táj megszabta az eseményeket.

Egy szép napon

Pedro Teixeira kapitány 1000 csónakkal

a nagy folyóra szállt, elindult fölfelé,

s felverte álmából a végtelen ország gazdátlan belsejét.

Brazília így átdagadt nyugatra is.