Castro Alves, Antônio de: Gitáros-ének (Canção do violeiro in Hungarian)

Passa, ó vento das campinas,

Leva a canção do tropeiro.

Meu coração 'stá deserto,

'Stá deserto o mundo inteiro.

Quem viu a minha senhora

Dona do meu coração?

Chora, chora na viola,

Violeiro do sertão.

Ela foi-se ao pôr da tarde

Como as gaivotas do rio.

Como os orvalhos que descem

Da noite num beijo frio,

O cauã canta bem triste,

Mais triste é meu coração.

Chora, chora na viola,

Violeiro do sertão.

E eu disse: a senhora volta

Com as flores da sapucaia.

Veio o tempo, trouxe as flores,

Foi o tempo, a flor desmaia.

Colhereira, que além voas,

Onde está meu coração?

Chora, chora na viola,

Violeiro do sertão.

Não quero mais esta vida,

Não quero mais esta terra.

Vou procurá-la bem longe,

Lá para as bandas da serra.

Ai! triste que eu sou escravo!

Que vale ter coração?

Chora, chora na viola,

Violeiro do sertão.

Indulj, szálló réti szellő,

öszvérhajcsár bús dalát vidd.

Puszta lett, haj! az én szívem,

puszta lett a nagyvilág is.

Merre járhat drága lánykám,

kire szívem várva vár?

   Vadonbéli jó gitáros,

   sírjon, sírjon a gitár!

Napszálltával ment a kedves,

mint folyóról seregélyek,

mint mikor felszáll a harmat

hűvös csókjára az éjnek.

Nem búsabb az én szivemnél,

búsan sír bár, a madár.

   Vadonbéli jó gitáros,

   sírjon, sírjon a gitár!

Szóltam én: a szép fazékfa

mire nyit, megjő a drága.

Jött a nyár, virágot öltött,

ment a nyár, elhullt virága.

Mondd, ki fenn szállsz, tarka réce,

az én szépem merre jár?

   Vadonbéli jó  gitáros,

   sírjon, sírjon a gitár!

Nem élet már itt az élet,

nem kedves a föld se hozzám.

Elindulok őt keresni

messze, túl a hegyek ormán.

Ó, én bús rabszolga-sorsom!

Csak szívem ne volna bár!

   Vadonbéli jó gitáros,

   sírjon, sírjon a gitár!