Drummond de Andrade, Carlos: A világ gépezete (A Máquina do Mundo in Hungarian)
A Máquina do Mundo (Portuguese)E como eu palmilhasse vagamente se misturasse ao som de meus sapatos lentamente se fossem diluindo a máquina do mundo se entreabriu Abriu-se majestosa e circunspecta, pelas pupilas gastas na inspeçăo toda uma realidade que transcende Abriu-se em calma pura, e convidando e nem desejaria recobrá-los, convidando-os a todos, em coorte, assim me disse, embora voz alguma a outro alguém, noturno e miserável, teu ser restrito e nunca se mostrou, olha, repara, ausculta: essa riqueza essa total explicaçăo da vida, se revelou ante a pesquisa ardente As mais soberbas pontes e edifícios, distância superior ao pensamento, e tudo que define o ser terrestre no sono rancoroso dos minérios, e o absurdo original e seus enigmas, e a memória dos deuses, e o solene tudo se apresentou nesse relance Mas, como eu relutasse em responder a esperança mais mínima – esse anelo como defuntas crenças convocadas que vou pelos caminhos demonstrando, passasse a comandar minha vontade em si mesmas abertas e fechadas; baixei os olhos, incurioso, lasso, A treva mais estrita já pousara se foi miudamente recompondo,
|
A világ gépezete (Hungarian)Mintegy kedvemre, cél nélkül bolyongtam vegyült el cipőm száraz és kimért lassanként beleolvadt a nagyobb a világ-gépezet, részt nyitva annak, Megnyílt fenséggel és óvatosan, a pusztaság fájdalmas, szakadatlan egy valóságot, mely sokkalta túltesz Mély nyugalommal megnyílt, felidézve, és nem szeretné visszakapni mindazt, idézve minket, valamennyiünket, így szólt hozzám, vagyis valami hang, vagy más valaki, kósza éji lény, vagy kívüled, s sosem mutatkozott, nézz és hallgass, figyelj: e bármi gyöngyöt az élet teljes magyarázatát, látszott a lázas kutatás szemében, A legbüszkébb hidak és paloták, a végtelenbe röpíti az eszmét, mindaz, ami a földi lény sajátja, bányászok súlyos, haragos álmába, s az ősi abszurd és rejtélyei, s az istenek emlékei, halál minden előtűnt egy szempillanatban, De mert én vonakodtam válaszolni bármily csekély remény is – az a vágy, mert holt hitvallások, miket segélyül amelyet útjaimon látni rajtam, venné kezébe akaratomat, melyek magukban nyílnak és csukódnak; közönyösen és tunyán félrenéztem, Már sűrűsödött a sötét, mikor lassan-lassan elemeire bomlott,
|