Ferreira, José Gomes: Örökké élni is fárasztó! (Viver sempre também cansa! in Hungarian)
|
Viver sempre também cansa! (Portuguese)O sol é sempre o mesmo e o céu azul ora é azul, nitidamente azul, ora é cinza, negro, quase-verde... Mas nunca tem a cor inesperada.
O mundo não se modifica. As árvores dão flores, folhas, frutos e pássaros como máquinas verdes.
As paisagens também não se transformam. Não cai neve vermelha, não há flores que voem, a lua não tem olhos e ninguém vai pintar olhos à lua.
Tudo é igual, mecânico e exacto.
Ainda por cima, os homens são os homens. Soluçam, bebem, riem e digerem sem imaginação.
E há bairros miseráveis, sempre os mesmos, discursos de Mussolini, guerras, orgulhos em transe, automóveis de corrida...
E obrigam-me a viver até à Morte!
Pois não era mais humano morrer por um bocadinho, de vez em quando, e recomeçar depois, achando tudo mais novo?
Ah! se eu pudesse suicidar-me por seis meses, morrer em cima de um divã com a cabeça sobre uma almofada, confiante e sereno por saber que tu velavas por mim, meu amor do Norte.
Quando viessem perguntar por mim, havias de dizer com o teu sorriso onde arde um coração em melodia: "Matou-se esta manhã. Agora não o vou ressuscitar por uma bagatela."
E virias depois, suavemente, velar por mim, subtil e cuidadosa, pé ante pé, não fosses acordar a Morte ainda menina no meu colo...
|
Örökké élni is fárasztó! (Hungarian)A nap mindig ugyanaz s az égbolt ugyanúgy, egyszer-kéken tág ragyogású, másszor szürkés-fekete, csaknem haragos zöld... De soha nincsen meglepően más színe.
A világ nem változik. A fák levelet hajtanak, virágoznak, gyümölcsöt és madarakat teremnek, nem mások, mint zöld gépezetek.
A vidékek sem változnak, Nem hull vörös hó, nem kelnek szárnyra a virágok, a holdnak nincs szeme, és senki nem fest szemet a holdnak.
Minden egyformán gépies és pontos.
Az emberek is csak emberek, akik isznak, sírva vigadnak, emésztenek képzelet nélkül.
És a külvárosok nyomorúsága is mindig ugyanaz. Mussolini-beszédek, háborúk, eltúlzott önérzetek, versenyautók...
És arra kényszerítenek, hogy a Halálig éljek!
Emberhez méltóbb volna időről időre meghalni kicsit és aztán újra feltámadva egy meglepetés-világot találni itt.
Ó, ha öngyilkos lehetnék hat hónapra, egy díványon halnék meg fejemet párnán nyugtatva, reményteli nyugalommal, mert tudom, virrasztasz fölöttem szép Észak-szerelmem.
S ha jönnének kérdezősködni felőlem csak annyit kéne válaszolnod a szerelem szívütemére hangolt mosollyal: „Megölte magát ma reggel, de nem fogom életre kelteni minden csekélység miatt."
S aztán bájos igyekvéssel térsz vissza hozzám, hogy gondosan virrassz fölöttem, lábujjhegyen lépkedsz, óvatosan, nehogy fölébreszd ölemben az újszülött Halált...
|
