Helder, Herberto: Élt egyszer egy festő (Era uma vez um pintor in Hungarian)

Era uma vez um pintor que tinha um aquário e, dentro do aquário, um peixe encarnado. Vivia o peixe tranqüilamente acompanhado pela sua cor encarnada, quando a certa altura começou a tornar-se negro a partir – digamos – de dentro. Era um nó negro por detrás da cor vermelha e que, insidioso, se desenvolvia para fora, alastrando-se e tomando conta de todo o peixe. Por fora do aquário, o pintor assistia surpreendido à chegada do novo peixe.

O problema do artista era este: obrigado a interromper o quadro que pintava e onde estava a aparecer o vermelho do seu peixe, não sabia agora o que fazer da cor preta que o peixe lhe ensinava. Assim, os elementos do problema constituíam-se na própria observação dos fatos e punham-se por uma ordem, a saber:

1)peixe, cor vermelha, pintor, em que a cor vermelha era o nexo estabelecido entre o peixe e o quadro, através do pintor;

2)peixe, cor preta, pintor, em que a cor preta formava a insídia do real e abria um abismo na primitiva fidelidade do pintor.

Ao meditar acerca das razões por que o peixe mudara de cor precisamente na hora em que o pintor assentava na sua fidelidade, ele pensou que, lá dentro do aquário, o peixe, realizando o seu número de prestidigitação, pretendia fazer notar que existia apenas uma lei que abrange tanto o mundo das coisas como o da imaginação. Essa lei seria a metamorfose. Compreendida a nova espécie de fidelidade, o artista pintou na sua tela um peixe amarelo.

Élt egyszer egy festő. Volt egy akváriuma, és benne egy piros hala. A hal békében élt együtt piros színével, amíg egyszer csak – mondjuk így –, belülről feketedni nem kezdett. Először csak egy kis fekete pötty bújt elő a piros mögül, de a pötty aztán álnokul nőtt-növekedett, s végül az egész halat benyelte. Az akvárium előtt a festő elhűlve bámult, hogy új hal születik.

A művész a következőn rágódott: félre kell tennie a képet, amelyen a halat piros színnel kezdte festeni, de mit legyen a hal újsütetű fekete színével? A kérdés elemei tehát a tények megfigyeléséből eredtek, és a következő rendben sorakoztak föl:

1. - hal, piros szín, festő, – ahol a festőn keresztül a piros szín az összekötő kapocs a hal és a festmény között;

2. – hal, fekete szín, festő, – ahol a fekete szín a valóság álnokságát jeleníti meg, és éket ver a festő eredeti hűségébe.

Azon töprengve, hogy a hal miért éppen abban a pillanatban változtatta meg a színét, amikor ő maga biztosra vette hűségét, a festő arra gondolt, hogy ezzel a mutatvánnyal, – onnan az akvárium belsejéből, – a hal azt akarta vele tudatni: csupán egyetlen törvény létezik, amely mind a dolgok, mind a képzelet világát magábanfoglalja. Ez pedig a metamorfózis törvénye. A hűség eme új formájának felismerése után, a művész sárga halat festett a vásznára.