Júdice, Nuno: Camőes-i vers (Camoniana in Hungarian)
Camoniana (Portuguese)Quem és tu, bárbara, que moras num poema que se estuda nas escolas e se lê em recitais, - tu que te limitaste a ser amada por um poeta que, se calhar, mais não te deu em troca do amor do que esse poema que tu, se calhar, nunca chegaste a ouvir? Quem és, ó mulher mais real do que esse poeta que te cantou, e de cuja vida ninguém sabe nada - a não ser que te amou, e te deitou nesse poema em que ainda vives, e respiras como no dia em que ele o escreveu lembrando-se do teu corpo, e dos teus lábios, e dos dias, ou noites, que contigo se passaram? Quem és, mulher real e sonhada que habitas todos os poemas que esse poema inspirou, e todos os sonhos que nessa bárbara encontraram uma imagem precisa e definitiva? volta-te nesses versos, para que te vejamos o rosto, e diz-nos o teu nome o nome autêntico, e não esse que o poeta inventou para te chamar num poema que de ti só guarda o segredo; e adormece depois, esquecendo o que de ti disseram, e os comentários de que foste o pretexto, e as imagens em que, cada vez mais, foste perdendo a tua, e única, imagem.
|
Camőes-i vers (Hungarian)Ki vagy te idegen nő, aki benne élsz egy versben, amely már iskolai tananyag, és amit költői esteken gyakran szavalnak, – csak annyi volt a szereped, hogy szeretett egy költő, aki szerelmedért csupán ezt a verset adta, melyet talán sohasem hallottál? Ki vagy te asszony, aki valóságosabban létezel, mint ez a költő, aki csak megénekelt, de életéről senki sem tud semmit, - csak azt, hogy szeretett téged, és emléket állított neked ebben a versben, melyben még mindig élsz, lélegzel, mint ama napon, amikor a verset írta, visszagondolva a testedre, az ajkaidra, és azokra a napokra és éjszakákra, melyeket veled töltött? - Ki vagy te eleven és álomból szőtt asszony, aki ott laksz minden olyan költeményben, melyet ez a vers ihletett, és minden olyan álomban, amelyek ebben a távoli nőben találták meg a szépség végleges képmását? Fordulj felénk ezekben a versekben, hogy lássuk arcodat, és áruld el a neved – az igazi neved is, és ne csak azt, ahogy a költő szólított titkodat őrző versében; és aztán aludj, felejtsd el mindazt, amit rólad mondtak, és azokat az értelmezéseket, melyeknek kiváltója lettél, s azokat a képeket is, amelyeken elveszítetted a saját, igazi képmásodat.
|