Monteiro, Adolfo Casais: Desfloramento
|
Desfloramento (Portuguese)Venho das noites escuras e aprendi a ver nas trevas e a ler nas trevas. Venho das noites escuras e sei o grande soluço das sombras e os cânticos impotentes dos peregrinos. Venho das noites escuras daí o meu amor imenso pela luz! Quanto mais treva era a treva melhor eu aprendia a amar a luz do sol e dos meus olhos sempre mais e mais abertos a luz interior irradiando aniquilava as sombras... E sendo sempre noite já a pouco e pouco era mais manhã. E cada vez mais enorme e definitiva amanhã subia apesar da treva apesar do silêncio apesar de tudo! O negrume da noite era uma incandescência prenhe. A flor romântica das trevas esfolhou-se-me nos dedos. E então nasci. E então vi que estava nu e alegrei-me por estar nu enfim! Sorvi os frutos da terra e já não me souberam a papel impresso! Sacudi a poeira que me tinham ensinado e comecei então a saber.
Sob as palavras surgiu enfim a voz e a canção ardente da vida já não encontrou algodão nos meus ouvidos.
Ah! só quem vem das trevas e das noites escuras pode amar assim o imenso mundo do sol!
|
Elveszett ártatlanság (Hungarian)Az éjszakák sötétjéből jövök, megtanultam látni és olvasni a homályban, Az éjszakák sötétjéből jövök, tudom, az árnyakból hogyan tör elő a sírás hatalmasan, ismerem a zarándokok hálaadó énekét. Az éjszakák sötétjéből jövök, ezért nagyszomjú szerelmem a fény iránt! És mennél sűrűbb volt a sötét, annál mélyebben imádtam a nap tündökletét, és nyiladozó szememből kisugárzott a benső fény s elemésztette az árnyakat... Bár még tartott az éjszaka, ott lappangott benne a virradás, és ellenére sötétségnek, csöndnek, ellenére mindeneknek egyre terebélyült s végérvényesen reggellé teljesedett! Reggel volt. Reggel az éjszakában. Ujjaim közt elmorzsolódott a homály romantikus virága. És akkor megszülettem. Láttam meztelen vagyok, és boldog voltam, hogy az lehetek, végre! Magamba szívtam a földi gyümölcsök nedvét, ízük szavakkal már kifejezhetetlen volt a papíron! Leráztam tanított bölcsességek porát és elkezdtem végre tudni!
S akkor a szavak mögött felfedte magát a hang, és az élet tüzes dala behatolt fülembe.
Ah! Csak aki az éji homályból érkezett csak az rajonghat így érted, győzhetetlen napvilág!
|
