Moura, Vasco Graça: o moinho de café

o moinho de café figura nalguns

quadros dos cubistas, com o jornal, a

garrafa, o cachimbo, tudo em

castanhos e cinzentos. é

a realidade nas suas arestas vivas, a sombria

presença das reduzidas

alucinações: o moinho

de café transformava tudo em fino pó

moído que encravava as engrenagens mais íntimas,

as da paixão e do lamento, ou as caligrafias

lineares de meios perfis e aves azul-cobalto.

mais tarde o moinho de café moeu a representação

que se tornou irreconhecível e deu

lugar a uma música de espirais

menos rotativas, a uma memória

menos angulosa, a uma periferia

menos grata a cézanne, a uma natureza

menos morta, talvez seja isso, a uma

natureza pronta para a desordem

de uma outra virtualidade ou natureza.

o moinho de café tornou-se um realejo.

o mundo acelerou-se,

as vidas ficaram menos lineares

e as águas de cristal ficaram pardas.

a kávédaráló előfordul néhány

kubista képen, az újsággal,

az üveggel és a pipával együtt

a barnásszürke minden árnyalatában.

a valóság lét-bélelte zugaiban,

ahol hallucinációkra csökkentve

teng az élet: a kávédaráló

mindent átalakított finomra őrölt

porrá, behatolt a fogaskerekek közé, be a szenvedélyekbe,

a panaszok közé, be a csonka arcélek közé,

a kobaltkék madarak égre rajzolt repülés-ábrái közé,

idővel a kávédaráló bedarált mindent,

a kompozíció felismerhetetlenné vált,

nehézkes csigaspirálban

kínlódott harmóniává, zenegömbölyű

emlékműveként egy Cézanne-nak

ez a hálátlan vászondarab

melyről a megrontott természet

üzen vissza, a „naturmort",

az élő-halott csendélet.

a kávédarálóból kíntorna lett

az életek pedig kusza sorsokká

a világ önhajszolón felgyorsult

s a kristálytiszta vizek megfeketedtek.