This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pessoa, Fernando: No Túmulo de Christian Rosenkreutz

Portre of Pessoa, Fernando

No Túmulo de Christian Rosenkreutz (Portuguese)

I

Quando, despertos deste sono, a vida,

Soubermos o que somos, e o que foi

Essa queda até corpo, essa descida

Até à noite que nos a Alma obstrui,

 

Conheceremos pois toda a escondida

Verdade do que é tudo que há ou flui?

Não: nem na Alma livre é conhecida…

Nem Deus, que nos criou, em Si a inclui

 

Deus é o Homem de outro Deus maior:

Adam Supremo, também teve Queda;

Também, como foi nosso Criador,

 

Foi criado, e a Verdade lhe morreu…

De Além o Abismo, Sprito Seu, Lha veda;

Aquém não há no Mundo, Corpo Seu.

 

II

Mas antes era o Verbo, aqui perdido

Quando a Infinita Luz, já apagada,

Do Caos, chão do Ser, foi levantada

Em Sombra, e o Verbo ausente escurecido.

 

Mas se a Alma sente a sua forma errada,

Em si que é Sombra, vê enfim luzido

O Verbo deste Mundo, humano e ungido,

Rosa Perfeita, em Deus crucificada.

 

Então, senhores do limiar dos Céus,

Podemos ir buscar além de Deus

O Segredo do Mestre e o Bem profundo;

 

Não só de aqui, mas já de nós, despertos,

No sangue actual de Cristo enfim libertos

Do a Deus que morre a geração do Mundo.

 

III

Ah, mas aqui, onde irreais erramos,

Dormimos o que somos, e a verdade,

Inda que enfim em sonhos a vejamos,

Vemo-la, porque em sonho, em falsidade.

 

Sombras buscando corpos, se os achamos

Como sentir a sua realidade?

Com mãos de sombra, Sombras, que tocamos?

Nosso toque é ausência e vacuidade.

 

Quem desta Alma fechada nos liberta?

Sem ver, ouvimos para além da sala

De ser: mas como, aqui, a porta aberta?

…………………………………

Calmo na falsa morte a nós exposto,

O Livro ocluso contra o peito posto,

Nosso Pai Rosaecruz conhece e cala.”



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://anubysp.blogspot.com/2009/06

Christian Rosencreutz sírjánál (Hungarian)

 

I

Majd ébredvén az álomból, hogy éltünk,

Megtudjuk-e, hogy mik vagyunk, mi volt

E Testbe-hullás, Éjbe-merülésünk,

Mi Lelkünkre vakságot lakatolt,

 

És mindannak, mi feltűnt, folyt és eltűnt,

Titkolt Igazságát megérjük ott?

Már szabadon sem érti azt a Lelkünk,

Nem tudja Isten sem, ki alkotott.

 

Isten egy felsőbb Istennek fia,

Magasból mélybe hullott Isten-Ádám;

És igazságát rejti az Atya,

 

Mint tőlünk Ő, tőle e magas Isten

A Mélyen túlra, Szellemébe zárván,

S mi nem látjuk Világunkban, e Testben.

 

II

Az Ige nem hatol e földi térig.

A Káoszból árnyékként magasodva

A Végtelen Fény föltámad kioltva,

S a távollévő Ige ránk sötétlik.

 

Ha Árny-ruháját Lelkünk rossznak érzi,

Világ Világa Tökéletes Rózsa

Igéjét fölkent népének kimondja,

Krisztusban nékünk megfeszítve fénylik.

 

Urak, kik égi küszöbön megálltok,

Járjuk az Istenen túli világot,

A Mester Titka, a Jó ott megjelennek;

 

Keressük hát, kiket e juss megillet!

Megszabadított Krisztus vére minket,

S meghalt Isten, amikor megteremtett.

 

III

Valótlanok vagyunk, bolyongó árnyak,

Akik a létezésüket alusszák,

S az Igazságra álmukban találnak,

S mivelhogy álmuk, igazuk hamisság.

 

Az Árnyékok árnyék-testekre vágynak,

Hogyan is éreznék, a test valóság?

Árnyék-kezem csak árnyékok után kap,

De távollét, üresség e tapintás.

 

E zárt Lélekből minket ki ereszt ki?

Vakon füleljük a Túlnani zaját.

...S az ajtó nyitva? Hogyan? Nem rekeszt ki?

 

Hamis halálát bemutatva nyugszik,

A titkos könyv mellére téve fekszik,

Rosaecruz Atyánk hallgat s látva lát.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.freeweb.hu/takacszsuzsa/takacs_versford.htm#_Toc187753865

minimap