Torga, Miguel: Cãmara escura

Devagar,

Hora a hora,

Dia a dia,

Como se o tempo fosse um banho de acidez,

Vou vendo com mais funda nitidez

O negativo da fotografia.

E o que eu sou por detrás do que pareço!

Que seguida traição desde o começo,

Em cada gesto,

Em cada grito,

Em cada verso!

Sincero sempre, mas obstinado

Numa sinceridade

Que vende ao mesmo preço

O direito e o avesso

Da verdade.

Dois homens num só rosto!

Uma espécie de Jano sobreposto,

Inocente,

Impotente,

E condenado

A este assombro de se ver forrado

Dum pano de negrura que desmente

A nua claridade do outro lado.

Lassan,

Óráról órára,

S ahogy az órák a napokat egymásra pergetik,

Mintha az idő savas fürdő volna, abban

Látom egyre pontosabban

A fénykép negatívját.

Azt, aki vagyok a látszat mögött!

Ó, ez folytonos árulás, örök,

Minden mozdulatban,

Minden kiáltásban,

Minden versben szakadatlan!

Nem hazug, de megszállottja

Egy olyan őszinteség-vágynak,

Amely fel egyformán mutatja,

színét és visszáját ugyanúgy adja

Az igazságnak.

Két ember egyetlen arc,

Valamiféle egymásra préselt szövetanyag,

Nincsen vétke,

Se ereje,

S létének az a képtelensége,

S arra ítéltetik, hogy lássa,

Miként megy végbe

A gyászvásznakkal bélelt sötétség támadása,

Hogyan feketíttetik be a másik oldal fehérizzású világossága.