Brânzai, Daniel: Dorința

Sa ma-nvesmint in cint
Si sa ma-mbrac in slava.
Din gind sa fac cuvint
Si din cuvint, podoaba.

Sa spun ce-i de nespus
Sa simt ce-i peste simturi
Si sa ma urc mai sus
Spre-naltele intinsuri.
 
Sa strig in glas de mut,
Sa glasui prin tacere
Si sa iau cu-mprumut
De la un orb, vedere.
 
Sa merg in nevazut,
Sa urc spre nefiinta,
Sa trec dincol^ de trup,
Sa urc prin umilinta.
 
In lumea cea de-acum
Vreau sa ma pierd pe mine
Si nevazut pe drum,
Sa fiu gasit cu Tine.

Öltözzek a dalba
és bújjak dicsőségbe.
Gondolatból szóba
és szóból ékességbe.

Mondjak mondhatatlant,
érezzek érzés nélkül,
szálljak a magasba,
hol az ég messze kékül.

Néma hangon kiáltsak,
úgy szóljak mint a csend,
vegyem kölcsön egy vak
látását, mely dereng.

Láthatatlanba térjek,
majd feljebb - nemlétezésbe,
testemen átlépve
alázat medrébe.

E mostani világban
magamat elveszítsem
és látatlanul - utam
hozzád közelítsen.