Cotruș, Aron: A bányász (Minerul in Hungarian)

în strădanii nebune
surp stânci de cărbune
pentru-o pită de tăciune...

am uitat să mai râd...
de bună seamă plânsul mi-e hâd...
             trupul mi-e gol,
             blidul mi-e gol,
brațul se face tot mai domol...

pe-o zi de ger, ca asta,
mi-am dus sub pământ nevasta...
copiii, galbeni ca ceara,
mi i-a-ngropat, pe-amândoi, primăvara...

surp stânci de cărbune,
              prin pustii galerii,
pentru-o pită de tăciune...
și-s tot mai nătâng, tot mai urât
în praful ce mă strânge de gât.

erőlködve, mint akit szél ért,
sziklát fejtek, vájom a szén-ért,
egy darab üszög kenyérért.

Elfeledtem a nevetést... a sírás fakó
arcomon biztosan undorító...
             testem csupasz,
             tálam csupasz,
karom lassú lett, lábam is az...

egy fagyos napon, mint ma, de régen,
föld alá fektettem feleségem...
gyermekeimet tavasszal temettem,
viaszsárgák voltak mindaketten...

sziklát fejtek, vájom a szén-ért
              puszta aknákban
egy darab üszög-kenyérért...
mind esetlenebbül, mind rútabban,
a torkom szorongató vastag porban.