Brodszkij, Joszif Alekszandrovics: Egy pohár víz (Стакан с водой in Hungarian)

Ты стоишь в стакане передо мной, водичка,

и глядишь на меня сбежавшими из-под крана

глазами, в которых, блестя, двоится

прозрачная тебе под стать охрана.

Ты знаешь, что я -- твое будущее: воронка,

одушевленный стояк и сопряжен с потерей

перспективы; что впереди -- волокна,

сумрак внутренностей, не говоря -- артерий.

Но это тебя не смущает. Вообще, у тюрем

вариантов больше для бесприютной

субстанции, чем у зарешеченной тюлем

свободы, тем паче -- у абсолютной.

И ты совершенно права, считая, что обойдешься

без меня. Но чем дольше я существую,

тем позже ты превратишься в дождь за

окном, шлифующий мостовую.

Előttem állsz egy pohárban, vizecske,

a csap alól ide-oda leselkedsz,

jár a szemed, s megkettőződve benne

védelmeződ, az áttetsző üvegketrec.

Tudod jól, én jövőd vagyok, a tölcsér,

eleven lefolyó, melyben elvész kiterjedésed,

hogy rostok, belsőségek homályán alápörögjél

- az artériákról már nem is beszélve.

Ez téged nem zavar. Tudd meg, a hontalanság

foglyul ejt, mégpedig sokkal többféle módon,

mint a szabadságot lezáró tüllszövetrács,

s közel sem ily kegyetlen foglár az abszolútum.

Ha úgy véled, megvagy nélkülem, igazad van,

ámde minél tovább létezem, ne feledd,

annál később leszel eső, hogy szakadatlan

koptasd az ablakon túl a kövezetet.