Fet, Afanaszij Afanaszjevics: Ты отстрадала, я еще страдаю

Ты отстрадала, я еще страдаю,
Сомнением мне суждено дышать,
И трепещу, и сердцем избегаю
Искать того, чего нельзя понять.

А был рассвет! Я помню, вспоминаю
Язык любви, цветов, ночных лучей.–
Как не цвести всевидящему маю
При отблеске родном таких очей!

Очей тех нет – и мне не страшны гробы,
Завидно мне безмолвие твое,
И, не судя ни тупости, ни злобы,
Скорей, скорей в твое небытие!

4 ноября 1878 г.

Te már megszenvedtél - én szenvedek még;
kételyben élnem, így rendeltetett -,
és találkozást dehogyis keresnék
azzal, amit meg úgysem érthetek!

Volt egy pirkadat! Érzem - s visszaérzem,
mit mond virág, szerelem, est-sugár...
Igen! a május miénk volt egészen,
drága szemednek sugarainál!

E szem nincs többé...
Én a temetőben nem borzadok, de csönded elragad.
S nem ítélek... Nemléted áll előttem:
oda, oda csak - mennél hamarabb!