Gumiljov, Nyikolaj: Естество

Я не печалюсь, что с природы

Покров, ее скрывавший, снят,

Что древний лес, седые воды

Не кроют фавнов и наяд.

Не человеческою речью

Гудят пустынные ветра,

И не усталость человечью

Нам возвещают вечера.

Нет, в этих медленных, инертных

Преображеньях естества –

Залог бессмертия для смертных,

Первоначальные слова.

Поэт, лишь ты единый в силе

Постичь ужасный тот язык,

Которым сфинксы говорили

В кругу драконовых владык.

Стань ныне вещью, Богом бывши

И слово вещи возгласи,

Чтоб шар земной, тебя родивший,

Вдруг дрогнул на своей оси.

Nem búsít, hogy a természetnek

Lehullott rejtő fátyola,

Hogy ős erdőknek, ősz vizeknek

Eltűnt faun- s najádhada.

Nem emberi hangon süvít át

A szél a sivatag felett,

És nem az ember bágyadtságát

Híresztelik az estelek.

Nem, a natúra eme renyhe

Átalakulásaiban –

Öröklét zálogára lelnek

A halandók bizonyosan.

Költő, te vagy, ki még megérted

Az ősnyelv szörnyű szavait,

Amelyen a szfinkszek beszéltek

Sárkány-uralkodókkal itt.

Isten voltál, dologgá lenned

Kell s szólani prófétaként,

Hogy hirtelen a föld, mely nemzett,

Megrendüljön a tengelyén.