Marsak, Szamuil Jakovlevics: Az utolsó szonett (Последний сонет in Hungarian)

Т. Г.

У вдохновенья есть своя отвага,
Свое бесстрашье, даже удальство.
Без этого поэзия-бумага
И мастерство тончайшее мертво.

Но если ты у боевого стяга
Поэзии увидишь существо,
Которому к лицу не плащ и шпага,
А шарф и веер более всего,

То существо, чье мужество и сила
Так слиты с добротой, простой и милой,-
А доброта, как солнце, греет свет,-

Такою встречей можешь ты гордиться,
И, перед тем как навсегда проститься,
Ей посвяти последний свой сонет.

T. G.

Az ihletnek van férfiúi mersze,
Nem adja meg magát és nem riad
Enélkül mesteri sorok is, persze,
Papírszagúak, nem valódiak.

Ha a költészet harci eszközének
Leglényegét olyannak képzeled,
Hogy nem valók hozzá mundérok, kések,
Inkább szalagok s legyező-szelek,

Hogy mily erők, miféle hős erények
Forrtak össze jósággal, ez a lényeg,
Az érzelem, mint napsugár, hevít, -

Ezzel méltán hivalkodhatsz, vitézül
Mindnek, aki végső búcsúra készül,
Utolsó szonetted szenteld nekik.