Paszternak, Borisz Leonyidovics: Не плачь, не морщь…

Не плачь, не морщь опухших губ,

Не собирай их в складки.

Разбередишь присохший струп

Весенней лихорадки.

Сними ладонь с моей груди,

Мы провода под током.

Друг к другу вновь, того гляди,

Нас бросит ненароком.

Пройдут года, ты вступишь в брак,

Забудешь неустройства.

Быть женщиной — великий шаг,

Сводить с ума — геройство.

А я пред чудом женских рук,

Спины, и плеч, и шеи

И так с привязанностью слуг

Весь век благоговею.

Но, как ни сковывает ночь

Меня кольцом тоскливым,

Сильней на свете тяга прочь

И манит страсть к разрывам.

Ne sírj. Megduzzadt ajkaid

ne ráncold. Fölrepeszted

a tavaszi láz varait.

Éppen hegedni kezdtek.

Vedd le mellemről tenyered.

Áram-telt vezetékek

vagyunk: egy perc, egy rezzenet

egybecsap, összeéget.

Majd férjhez mégysz. Fut az idő.

Feleded, mik gyötörtek.

Asszony lehet mind, aki nő.

Szívet szerezni: hőstett.

Én meg női kezek, nyakak,

vállak, hátak csodái

előtt, míg élek, áhitat

rabjaként fogok állni.

De köt veled az éjszaka

láncba, bármily nehézbe -

Hajt még erősebb vágy, hív a

szakítás szenvedélye!