Vinokurov, Jevgenyij Mihajlovics: Tavasz jön és kihajt a zsenge fű… (Весною новой новая трава… in Hungarian)

Весною новой новая трава

Не знает ничего о прошлогодней.

Ей память для чего? Она жива, -

Ей хорошо без прошлого, свободней.

А мне-то как: забрел в дремучий лес

Воспоминаний и не выйду к свету...

Мир прошлого! Да он давно исчез!

Его давно на самом деле нету!

Был, да пропал, подобно миражу.

Прошло с тех пор уж лет пятнадцать этак...

А я брожу в густом лесу, брожу

С рубцами на лице от бьющих веток.

Tavasz jön és kihajt a zsenge fű,

a múlt tavasz füvéről mit se tudva.

Jobb így neki. Boldog és egyszerű

kis léte könnyebb: nem nyűgözi múltja.

De én, de én… Bolyongok úttalan

emlékek rengeteg-vad erdejében.

Ó, múlt világa! Hol van? Ott suhan!

De hiszen itthagyott magamra régen!

Mint köd, szakadt szét gyönyörű korom.

Tizenöt év, vagy mennyi telhetett el?

S én csak bolyongok egyre, arcomon

ág-ostorok szántotta sebhelyekkel.