Voznyeszenszkij, Andrej Andrejevics: Немые в магазине

Д. Н. Журавлёву

Немых обсчитали.

Немые вопили.

Медяшек медали

влипали в опилки.

И гневным протестом,

что всё это сказки,

кассирша, как тесто,

вздымалась из кассы.

И сразу по залам,

по курам зелёным,

пахнуло слезами,

как будто озоном.

О, слёз этих запах

в мычащей ораве!..

Два были без шапок.

Их руки орали.

А третий, с беконом,

подобием мата

ревел, как Бетховен,

земно и лохмато.

В стекло барабаня,

ладони ломая,

орала судьба моя

глухонемая!

Кассирша, осклабясь,

косилась на солнце

и ленинский абрис

искала в полсотне.

Но не было Ленина.

Всё было фальшью…

Была бакалея.

В ней люди и фарши.

D. N. Zsuravljovnak

A némákat becsapták.

S a némák ordítottak.

Sok aprópénz-darabkát

fűrészporba tiportak.

S dühödten tiltakozva,

hogy mindez mese -

végül a kasszírnő, mint tészta,

kelt, dagadt ki a székből.

S nyomban a csarnokokban

sajtot, retket belepve

könny-szag szállt, mintha ózon

illata terjedezne.

Ó, könny illata! – Közben

a csődület zokog csak.

Ketten hajadonfővel,

kezükkel ordítoztak.

És az, ki szalonnát vett,

ocsmányul szitkozódva

guggolt, - haja zilált volt,

mint Beethoven bozontja!

S kezeit tördelve,

üvegen dobolva,

sorsom üvölt egyre,

mint a süketnéma.

A kasszírnő nevet,

a napba nézve, fenn

Lenint kereste egy

ötvenes bankjegyen.

De nem volt ott Lenin.

Hamis pénz lehetett.

Fűszerbolt. Benne ím

fasirtok s emberek.