Koyš, Pavel: Könnyek a repülőtéren (Slzy na letisku in Hungarian)

Do lietadla začali nás súriť,
strieborné nebo ťarchou na nás pokleslo.
Prepáč nám naše detské slzy, Šurik:
rozbité na betóne ako olovené sklo.

V našich očiach zamodral sa Sevan,
ktorý ako dávna bolesť ľudu vysychá.
Jeho chladnú krásu slzou spievam
do kopcov bez stromov, stromov bez ticha.

V našich očiach trbliece sa Džermuk,
živá voda horúceho Arménska.
Ak národu skalné studne vezmú,
zostane mu dúha, živá, pozemská,

zostane mu nádej nevyvretá.
Vy, Šurik, viete, čo je život, aj to, čo je skon.
Arménsko, kto tvoju novú mladosť stretá,
pocíti večnú silu v rode človečom.

V očiach máme hebkosť broskýň
a strapce hrozna čisté ako Iad.
Vyhýbajúc sa prirovnaniam božským
povieme: koňaku bolo akurát.

Vidíme sa cez zahmlené riasy,
naše lúčenie však nie sú priepasti.
Smutno nám bude, druzja čiernovlasí,
ako Arméncom je clivo bez vlasti.

„Kérjük a gép utasait“ — beszálltunk,
s ránk súlyosultak ezüstös egek.
Surik, bocsásd meg — gyermekien álltunk,
könnyünk betonra hullt ólomüveg.

És szemünkben felkéklett a Szevan,
ely úgy szárad ki, mint a nép hajdani kínja.
Dalom könnyes: hideg szépségtek messze van,
ó, csend nélküli fák, dombok kopár karéja.

S a Dzsermuk is elébünk csillogott,
forró életvized, örmény haza.
Sziklaútjaitól egy nép megfosztatott?
Élő, földi szivárvány lesz már a vigasza,

megmarad — a kiforratlan remény.
Surik, tudod, milyen az élet, s mi a vég.
Örményhon, megújult erődön mértem én
az egyén megszabott mértékű erejét.

Őszibarackselyem is megcsillan előttünk,
és szőlőfürtöket látunk, jég tisztaságot.
S hogy minden isteni hasonlatot kerüljünk:
 „Ottlétünk sok üveg konyak nyakára hágott…!“

Pillánk homályosul — és látjuk önmagunkat…
de hát nem szakadékok nyílnak ily búcsúzásban!
Mégis, sötét hajú társak, oly szomorúak
leszünk, mint a bolygó örmények a nagyvilágban.