Koyš, Pavel: Messzi tájakról (Z ďalekých krajov in Hungarian)

Z ďalekých krajov, z brehov modrej soli
do vetra púšťam pestré pohľadnice.
Sú na nich chrámy, krčma, čo nás skolí,
ulice, stromy, ľudí na tisíce.

Len jedno nie je v kartách kamarátom.
(Z pohľadníc, zdá sa, sladké čajky vzlietnu.)
Zobraziť nejde, zhodnime sa na tom,
clivotu jarnú, jesennú aj letnú.

Ten smútok, ktorý býva za priateľmi,
za mestom viesok pod majákmi veží.
Ech, túžba zrazu prikráda sa veľmi.
More sa dvíha, more kamsi beží...

Messzi tájakról, kék, sós partok mellől
sok tarka képeslapom száll a szélbe.
Templomok rajtuk, tömjén- s kocsmaszag dől;
utcák, fás terek emberszövevénye.

Valami nem fér rájuk soha mégse.
 (Sirályok csapnak szépséges magasba.)
Barátaim, tavaszok szívverése,
nyárfény, őszi bánat nem fér a lapra.

Egy évszak búja se! Ti, ti, hiányzók!
Kis borozók városain, a lámpás
tengernél — hol vagytok? Hogy visszavártok!
Érzem, a tenger lüktet, fut — de más, más…