This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Novomeský, Laco: Slúžka

Portre of Novomeský, Laco

Slúžka (Slovak)

Ja,
furko mária,
prišla som s mnohými na svet,
aby sme žalovali:
na boha,
na ľudí,
že na tvár dvoje lesklých očí dali,
a dušu,
srdce,
ktoré nás strašne dusí,
nám dosiaľ nevyrvali z hrudi,
že celý svet sa vidieť, dýchať musí.

K bucľatým deťom
nedošli traja králi,
len ľudia blízki
k tým detským slabým nôžkam do kolísky
šedivé málo dali
a dnes
a teraz
my z toho mála nič sme nedostali.

Dve oči
zviazané k hrane dreveného šafľa
neuzrú nikdy na striebre steny
Helenu Makovskú
v úlohe
nevernej ženy
a očiam lhať sa musí,
že v svete
krásy neni.

Nás špinavá chladnosť kuchýň chová,
ona je mŕtva, nemá,
nikdy nám nepovie:
v Paríži tančí Yvetta Gilbertová
a očiam lhať sa musí,
že svet radosti nemá.

Od hrany šafľa k radosti
neschodná vedie cesta,
studený zákon odvážnych
tak kruto,
kruto trestá.

A oči, srdce, ktoré v tele máme,
ktoré v nás chladnosť kuchýň nezadusí
a chtivú chtivosť nedoláme,
raz povie,
aby sme si vzali
to, čo sme v svete nedostali,
bo život raz sa chutnať musí.

Z kuchyne k radosti
neschodná vedie cesta
a zákon odvážnych
tak kruto,
kruto trestá.

Lež sladko chytiť v dlane
raz krásu,
radosť malú,
a potom,
potom
nech prsty primknú k ústam fľašu veronálu.

Ja,
furko mária,
prišla som na svet,
aby som žalovala,
že z krásy v svete dostala som málo,
z radosti života sa mi nedostalo
a šťastia som si neurvala,
že musela som bdieť,
keď som chcela sniť,
a plakať,
keď sa mi chcelo smiať.

Len to neviem:
prečo som musela žiť
a prečo umierať.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherDAV
Source of the quotationlitcentrum.sk
Publication date

Cseléd (Hungarian)

Én,
Furko Mária,
világra jöttem, mint sokan,
hogy panaszkodjon ajkunk
Isten ellen,
ember ellen,
mert tőlük két látó szemet kaptunk,
s a lelkünket,
a szívünket,
mely egyre fájva fáj,
keblünkből eddig ki nem tépték,
s az egész világot látni, beszívni muszáj.

Pufók kicsikhez, hozzánk
nem jöttenek háromkirályok,
csak néhány rokon állott
bölcsőnknél, és vézna lábainkhoz
fakó csekélység volt,
mit tett, a kincs, és mára,
és mostanára
abból a csekélyből semmi sincs.

A dézsához
odakötözött két szemünk
a színfal ezüstjén nem látja soha,
mint játssza a hűtlen
asszony szerepét
Makovská Ilona,
s a szemünknek hazudni muszáj,
hogy a világon
nincs szépség-csoda.

Minket konyhák szennyes fagya nevel,
holt, néma közöny,
mely sosem mondja el,
hogy Yvette Gilbert Párizsban táncot jár,
s a szemünknek hazudni muszáj,
hogy — a világon nincs öröm.

A dézsától bejárhatatlan
az életöröm útja,
s a mezőket a hideg törvény
oly szörnyen,  
szörnyen sújtja.  

S a szem, a szív, mely testünkben él,
mit meg nem fojthat a konyha fagya,
a vágyó vágy, mit meg nem törhet semmi,
megmondja egyszer,
vegyük el,
mit az élettől meg nem kaptunk,
mert az életet meg kell egyszer ízlelni.

A konyhától bejárhatatlan
az életöröm útja,
s a mezőket a hideg örvény
oly szörnyen,
szörnyen szítja.

Oly édes egyszer megragadni
a szépet,
kis örömet,
és azután,
azután már
a veronálos üveg is jöhet.

Én,
Furko Mária,
világra jöttem,
hogy panaszt tegyek,
hogy az életben kevés szépet éltünk,
hogy életörömben nem volt semmi részem,
hogy boldogságot nem szakíthattam,
mert akkor kellett lennem ébren,
mikor álmodni akartam,
és zokognom,
mikor a szívem kacagott.

Csak azt nem tudom:
miért kellett élnem,
és miért halok.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMadách Könyvkiadó (Bratislava)
Source of the quotationLaco Novomeský - Válogatott versek
Bookpage (from–to)27-28
Publication date

minimap