Roy, Vladimír: Múlt tavaszéjek jázminja (Mne vonia jazmín in Hungarian)

Mne vonia jazmín dávnych jarných nocí,
mne hrajú husle, prachom zapadnuté,
o vrelej lásky neskonalej moci
a dujú víchry v duše tajnom kúte.

Mne plačom chce sa uľavenie hľadať,
horkosťou slzy liečiť trpkosť bôľu,
ku dákej jasnej myšlienke si sadať,
a musím, musím stúpať dakde — dolu…

Ku tieňom mŕtvych snov a nádej mladých,
k mohyle dačím zabitého žitia,
ku krvavým stopám rozpomienok bľadých,
k mátohám nočným, ktoré dušu chytia.

Nevoňaj, kvieťa dávnych jarných nocí,
zmĺknite, husle, zapadnuté prachom,
nedujte, víchry, duše tajnej moci, —
bojím sa, bojím sšediveným strachom.

Múlt tavaszéjek jázminja nekem nyit,
a poros hegedű nekem nyikordul,
a forró szerelem dalára zendít,
s a lélek rejtett zugában vihar dúl

Én könnyebbülést sírásban keresnék,
keserves könnyben írt a kínra, búra,
megragadnók egy szép, világos eszmét,
s lefelé kell indulnom újra, újra...

holt álmok árnya vár, ifjú remények,
vár a meggyilkolt élet temetője,
lelket rabul ejtő éji kísértet
és a sápadtak véres nyoma nő be.

Múlt tavaszéjek virága, ne nyiss ma,
poros hegedűk, dalotok ma nem kell,
titkos erők lelke, vihar, sunyíts ma —
félek, félek megszürkült félelemmel.