Dučić, Jovan: Tengeri fűz (Morska Vrba in Hungarian)

Sama vrba stoji nad morem na steni,

Rasplela je kosu zelenu i dugu;

Nalici na nimfu koju su prokleli

Da postane drvo i da sumi tugu.

Slusa pesmu gora kada jutro rudi,

Agoniju vode u veceri neme;

Nepomicno stoji tamo gde sve bludi;

Oblaci i vetri, talasi i vreme.

I tu sumi s njima, dajuci polako,

Moru koju granu, vetru listak koji;

I, k'o srce, sebe kidajuci tako,

Tuzno sumi zivot. - Sama vrba stoji...

Árva fűz a sziklán, tengerre hajolva,

hosszú zöld haját a szélbe belebontja:

megrontott fa-tündér, valakinek átkát,

folyton azt susogja, a szomoruságát.

Hegyeket zendít a rőt hajnal körötte,

haldokló csobogást hoz a csöndes este;

s hol minden fut, táncol, ő áll, s megigézve

néz a dúlt égbe, a habba, az időbe.

És azoknak susog, dobva egy-egy tépett

ágat a tengernek, levelet a szélnek,

s mint önkínzó szív ha mereng sebe titkán,

zúg a gyászos élet. – Árva fűz a sziklán…

1903