Korać, L. Mišo: Žestoki momci
Žestoki momci (Serbian)/Jugo elegija/ Negdje krajem sedamdesetih Pisano mojim drugovima iz djetinjstva.
|
Kemény legények (Hungarian)/Jugo* elégia/
Úgy a hetvenes évek végén
/Immár egykor,
a múlt században/
közvetlenül az Olimpia1 előtt,
városban,
egy belgrádi
toronyházban éltünk,
mi heten, félelmet nem ismerő
suhancok...
Mint „Moulen rougei toronyháziakat”
emlegettek bennünket
/Azok a dorćoliak2...
A toronyház
ki tudja hány
színnel díszített, itt-ott
pirossal is/
Azok mellettünk
a barakkból, viskóból...
Miénk volt
az utca, a sétány...
a város, a játszótér...
Igazi
„Kemény legények” voltunk.
Voltak betört
orrok, vér
és istenemre mondom szerelem is
/Olyan ki fogja először megkefélni/.
Igazi
hősök voltunk,
zsiványok,
barbárok,
sosem tolvajok,
haszonlesők...
Elsők az ivászatban,
verekedésben,
kínzásban
de a tanulásban is
/esküszöm/...
Összeverődtünk...
Szlovének, szerbek, macedónok,
albánok, horvátok, montenegróiak,
bosnyákok...
/Ezt senki sem firtatta/
Ez volt
/bár sokaknak nem tetszett/
az igazi barátkozás...
Apáink
tisztek,
munkások,
rendőrök,
kereskedők,
orvosok,
IB3-szolgálatosok
/Az orosz imádók/
Egy csetnik4 is volt...
Senki sem vallotta „Na,
bízz csak a saját erődben”
/A szólás intelme szerint/. Nem kell neki hinni...
Valahogy együtt
keseregtünk és
ujjongtunk...
Csoportba verődve
esküdtünk
egymásra,
tavasszal,
nyáron,
ősszel és
télen is...
Nézd milyen
helyesek,
Jugoszlávok,
de jó nekünk,
mondogatták,
elsősorban az anyák,
meg Labud bácsi is,
aki a toronyház
párttitkára
volt...
Az idősebbek
pellengérre
állítottak bennünket:
„Te asszony, látod
azt a bandát,
csőcselék... Mi
lesz belőlük...”
/Ó, micsoda baklövés/.
Csínytevéseinkért
sokszor alapos
verés járt,
apától, anyától
egyaránt...
Kórusban kiáltották:
„Srácok, elment
az eszetek... Hogy b...lak meg?!”
A toronyház körül
zsaru
ne kódorogjon.
Az enyém állandóan
apjastól szidott,
és az öregtől
senki sem
vette zokon...
De ha azok
a viskóbeli szomszédok
valamit megfújtak,
elloptak...
Kocsonyát csináltunk
belőlük.
Úgy: Balhorog az állára,
már a földön is van.
Kemény legények voltunk,
daliák... b...meg!
A kilencvenes években
az idősek megőszültek,
megöregedtek,
veszekedni kezdtek
/Ja, meghalt Tito, a Vezér/
Minden összezavarodott...
Mi éppen
dolgozni kezdtünk,
tanulmányainkat fejeztük,
megkomolyodtunk,
stiklik helyett
terveztünk, álmodoztunk:
Hogyan helyezkedjünk,
klánokat szervezzünk.
Miénk a jövő,
haladjunk,
küldetésünk van,
szorgalmasak vagyunk,
ha kell, ha bajba jut,
segítsünk a másiknak...
És mindig együtt a „Lónál”,
gyerekkori berögződés.
De akarsz-e...
Kezdődtek az ocsmányságok...
Országunkat szétcseszték,
kitört a háború,
politikusok lettünk...
Összevesztek az öregek.
Háború van, b... meg!
Bombák,
gránátok,
televizió,
Eurovizió,
bolondok háza, reménytelenség...
Először, egy éjjel Ažman5
lépett le
/Ki tudja, tán elkergették/
a toronyházból,
Amszterdamba vitte
felegégét, Veronikát is
/Magyar nő volt,
szájharmonikázott,
csárdás.../
épp befejezte
tanulmányait,
elektronikából szerzett diplomát.
Írjál...
„Te Kemény, ez nem az én harcom,
ez gyalázat,
továbbra is
tesók vagyunk...
Nem bírom tovább, nem akarok
az öldöklésben részt venni,
jobb így, ha most elbúcsúzunk”...
Sajnálattal vettük
tudomásul,
mintha valaki kezünket
vágta volna le...
Egyszerre elhallgattunk,
mindahányan...
Pedig, hogy szerettük egymást...!
Hamarosan ezután,
éjfél körül,
csengettek...
Suri Treba
/apja zágrábi/
a montenegrói
szólt „Miért
kell nekem éjjel
vonatra ülni...
Államot építünk, ez van...
Bocsáss meg... Várj,
jelentkezem,
ha visszatérek”...
/Sosem tért vissza/
Én tántorogtam,
birkaként
bámultam,
testvérként
szerettem...
Néhány éven át
vártam...
Egy este
Mitkovski Ljutko6
keltett az ágyból
/Mert törte a nyelvet
Mutko7 lett belőle/.
Ő is költözik...
Suttog,
hogy senki se hallja,
tervez...
Eféleképp:
„Sasszárny
teszek
és irány Skopje,
én oda száll”.
A bosnyáknak mindezt
hajnalban meséltem...
A bosnyák... ;
Sehogy sem tud zöld ágra vergődni...
Őt az egekbe emeltem:
Suljoról8 jó vicceket
mondott, bölcs volt…
“Te montenegrói,
ezeke az enyémek késnek,
mire feleszmélnek,
ráfizetnek…
Jobb ha olajra
lépek”
/Nagyon szomrú volt/
Én teljesen
összezavarodva,
valahogy kinyögtem:
“Menj, mit tehetek, itt mindenki
saját istenét imádja/
/Na, ezt egy
eposzból szedtem/
és sajnálom,
magamat emésztem.
Fájt
az esztelenség:
háború,
öldöklés
és minden
ami ezzel jár…
Igen, sírtam,
tán
egy duzzasztó
feltöltésére is
elég lett volna…
Mi ez a minden,
hát velünk történik
a végeláthatatlan,
miért nem
tiltják meg!?
Egy idő után,
éppen azt hittem,
minennek vége
/Anyám izéjét emlegetve
szidtam a sorsot…/
Osmani9
Pristinába ment
/Azt mondta, kimegyek./
A toronyház,
mint azelőtt soha,
szomorú,
sötét,
a legrondább…
Jöttek,
a számunkra is,
számukra is
idegenek /Menekültek/
Apám szemét se hunyta…
Egy nap,
mindent megelégelve,
megkötötte magát…
Mindenkit összeterelt,
parancsra
az egész házat felfordította…
“Tele van a hócipőm,
mentem a családom,
házat veszek,
költözünk a toronyházból.”
Mi…tátva a szánk…
Hogyan..? Hová..? Mikor?
Honnan a lóvé..?
Apám
összeráncolt homlokkal,
“Podgoricába költözünk.
Ott vannak a hegyek, a föld,
a sziklák, ott van Komov, Lovćen,
Durmitor10, a tenger, a napsütés,
mindenünk lesz“..!
Mennydörgött az öreg,
az egekig szikrázott,
kitüntetések, érmek
könnyek...könnyek...
/“Albánia“ tetejéről
a háború zászlajával törölte/
/Belgrádi toronyház/
„Senkit se hívjatok,
világos...
Parancsom végleges“...
Soha ilyennek
eddig nem
láttam,
sosem
kiabált,
a könnyek meg...
Mint a Niagara, vízesések...
/Az istenit/
mit tegyünk?...
Számomra miden oly szokatlan,
a „keményeknek“ majd,
Podgoricából,
hetente legalább egyszer,
képeslappal
jelentkezem...
Nem akarok
csak úgy,
könnyen,
egyszerre
mindent elfeledni...
És elköltöztünk...
/Csesztettek bennünket a határon
ezek is, azok is...
Egyik fél se jobb a másiknál,
csak pöffeszkednek/
mintha tegnap lett volna,
Podgoricában helyezkedtünk el.
Higyjétek el,
jól vagyunk...
Ám b...meg,
az érzések
nem költöznek...
Valahol ott maradnak,
Az emlékek...
Örömök...
Az első szerelem,
Jelkicával a fényképek
/a legkedvesebb
tanítónénink volt/
albumok és
ehhez hasonló valamik...
Habár hihetetlen,
darabokban az igazság,
széttört tükörként
szanaszét
hever...
/hogy összerakni ne lehessen/
sehogy sem tud a szívbe férkőzni
/úgy, hogy ne sértsen/.
Éa a toronyház?
/Fejtetőre állt/
Beszélték, a NATO rombolta le,
erős szél,
ki tudja miért?
Ki tudja az igazságot?
Különben Maksim
Szerbiából
nem jelentkezett.
Nemrég tudtam meg
ott Petar barátunk él,
„Szikla“, ahogy mi szólítottuk,
/Egy a kemények közül,
a költészetet ötösre tudta
„Szerbia nem nyugodhat“
Ciril betűkkel írt...
A televizión keresztül láttam
...hm...Tüntetések...
...Az Országháza előtt kotrógépen lovagol/
Odakiáltottam:
„Petar, csak így tovább, ez az...
védd a toronyházat...
az igazságot, sebaj...
Eszembe jutottak
a Kemény legények
/Nos, szeretném megismerni a mi
kölykeinket/...
Hogy írjak nekik,
hogy buzdítsam őket,
hogy a levél végén, P. s. gyanánt odavessem:
Ne aggódjatok,
ha szívetek olvad.
Megint JJÓ lesz...
Toronyházat
Európában
építünk...
Valahol egy útszélen,
bárhol együtt,
pincében,
alagsorban, háztetőn
/csak ne aknamezőn/.
Nam akarok túlzásba esni,
másokért akarok
hinni...
Csak találkoznunk kell
és még egyszer
a himnuszt
együtt énekeljük.
Nem „azt“,
a miénket, az igazit...
/A Bajagáét11/
Barátaim,
a kemény legények elsők
akkor is, ha isznak, akkor is, ha csókolnak,
akkor is, ha lőnek,
Alaszkától Ausztráliáig.
Bárhol is találkozunk,
garatra öntünk
és egy, az általunk
szeretett dalt énekelünk”
..................................
................................ Megint JJÓ lesz.
Toronyházat
Európában
építünk...
Valahol egy útszélen,
bárhol együtt,
pincében,
alagsorban,
háztetőn
/Csak ne aknamezőn/
„Hogy még száz évig erőben,
egészségben éljünk...............
..................................................................
Mert rövid ez az élet,
És elillan a széllel“...
Barátiam
KEMÉNY LEGÉNYEK...“
2010. augusztus 5. 13:38
Gyerekkori barátaimnak.
*utalás Jugoszláviára
1utalás az 1984.-ben Szarajevóban megrendezett téli olimpiára
2Dorćol (Dortyol) – Belgrád egyik városrésze
3IB (Inforbiro) – Kominform
4szerb szabad harcos
5szlovén vezetéknév – ejtsd: Azsman
6macedón név – ejtd: Mitkovszki Lyutko
7Mutko – magyarul dadogó
A macedón és a szlovén nyelv ténylegesen különbözik az egykori szerb-horvát (horvát-szerb, kinek hogyan tetszik) nyelvtől.
Ma szerb-horvát nyelv helyett létezik szerb, horvát, bosnyák és montenegrói nyelv. Én ismerem a nyelv ekavszki, ikavszki és ijekavszki változatát és az ijekaszki ekavszki módosulatát. A szerbiai szerbek ekevszkit, a boszniai szerbek, horvátok, bosnyákok, montenegróiak ijekavszkit, a dalmát horvátok ikavszkit használnak. Mindenki, mindenkit tökéletesen megért, nyelvani különbségek nincsenek. Ez olyan, mintha a palócok, csángók,... nem magyarul, hanem palócul, csángóul beszélnének. 8Suljo – ejtsd: Szȗlyȏ, bosnyák keresztnév
9Osmani – ejtsd: Oszmani, albán keresztnév
10Montenegrói hegyek
11még Jugoszláviában népszerűvé vált, szerb énekes
|