Pajić, Petar: Anyám köt (Moja majka hekla in Hungarian)

Moja majka hekla i kaže:
"Starost je samo velika zima,
starost je samo velika samoća."
 
Iz njenih prstiju izleću
ptice,
cvetovi,
šare,
njeni prsti lepršaju u vazduhu
kao leptirovi
koji ne mogu da polete.
 
Moja majka je devojčica,
vidim je kako trči
kroz sunčanu izmaglicu,
niz cvetnu livadu,
od sunčane izmaglice među prstima
plete sebi devojačku spremu.
 
Eno je u beloj venčanici,
vidim devojčicu juri svoj san,
san je sve veći
a polje je sve manje.
 
Klupko se odmotava.
 
Moja majka će se uskoro udati.

Anyám köt és szól:
" Csak rideg tél az öregség,
csak nagy magány az öregség."
 
Ujja között madarak,
virágok,
díszek
kelnek életre,
mint a röptére
képtelen lepkék
ujjai úgy lebegnek.
 
Anyám kislány,
látom ahogy
a napsütötte ködben,
a virágos réten átsuhan,
serdülő hozományát ujjaközti
páradús levegőből szövi.
 
Ott van, fehér menyasszonyi ruhában,
álmát kergető kislányt látok,
egyre nagyobb az álom
de a rét csak zsugorodik.
 
Lehull a lepel.
 
Anyám hamarosan férjhez megy.