Vasić Donojan, Marija: Belina kazaljke

     jadna žabo

     gledajući te mislio sam o beskraju i o svojoj slabosti. evo još jednog bića uzvišenijeg od onih na zemlji. rekoh u sebi i to božanskom voljom. zašto nisam i ja od tih. zašto ima nepravde u božanskim odlukama

     da li je stvoritelj bezuman a istovremeno najjači u svom besu. otkako si se pojavila gospodarko bara i močvara ovenčana slavom koja samo bogu pripada malo sam se utešio. ali moj pomućeni razum gasne pred tvojom veličinom. ko si ti. odakle

     ostani još malo na zemlji. savij svoja bela krila i ne gledaj u nebo svojim nespokojnim očima. a ako odlaziš pođimo zajedno

     te szegény béka

     téged szemlélve az örökkévalóságról és gyengeségeimről elmélkedtem. íme még egy a földiektől fennköltebb lény. magamba mondtam de isten akaratától vezérelve. miért nem vagyok én is közülük való. isten itéleteiben miért van igazságtalanság

     bomlott-e a teremtő ki önnön dühében a leghatalmasabb. mióta te barák és mocsarak isteneknek járó dicső úrnője megjelentél egy kicsit megvígasztalódtam. de elborult elmém eltörpül nagyságod előtt. ki vagy. honnan jöttél

     maradj még egy ideig a földön. hajlítsd meg fehér szárnyaidat s türelmetlen szemeiddel ne kémleld az eget. de ha elmégy menjünk együtt