Södergran, Edith: A szűz halála (Jungfruns död in Hungarian)

Den skära jungfruns själ tog aldrig miste,
hon visste allting om sig själv,
hon visste ännu mer: om andra och om havet.
Hennes ögon voro blåbär, hennes läppar hallon, hennes händer vax.
Hon dansade för hösten på gulnade mattor,
hon kröp ihop och virvlade och sjönk - och slocknade.
Då hon var borta visste ingen att hennes lik låg kvar i skogen...
Man sökte henne länge bland tärnorna på stranden,
de sjöngo om små musslor i röda skal.
Man sökte henne länge bland männen vid glasen,
de stredo om blanka knivar ur hertigens kök.
Man sökte henne länge i fälten av konvaljer,
där hennes sko låg kvar sen sista natt.
 
 
(Julnatten 1916)

A szűz tiszta lelke sosem tévedett,
tudott magáról mindent,
sőt másokról is, a tengerről is.
Szeme áfonya, ajka málnaszem, keze viasz volt.
A ősz sárga szőnyegén az évszak tiszteletére táncolt.
Karikába gömbölyödött, forgott tengelye körül, lezuhant – kihunyt.
Amikor eltűnt, senki sem tudta,
hogy teteme még most is az erdőben fekszik...
Sokáig a víz partján, a társai között keresték,
a társai apró, vörös tengeri kagylókról énekeltek.
Sokáig a poharak mellett ülő férfiak között keresték,
akik egy, a hercegi konyhából származó késen civódtak.
Sokáig gyöngyvirágmezőn keresték,
ott, ahol a múlt éjszaka a cipőjét megtalálták!
 
 
(1916 karácsony éjszakája)