Tranströmer, Tomas: Lisszabon (Lissabon in Hungarian)

I stadsdelen Alfama sjöng de gula

spårvagnarna i uppförsbranterna.

Där fanns två fängelser.

Ett var för tjuvarna.

De vinkade genom gallerfönstren.

De skrek att de ville bli fotograferade!

"Men här", sa konduktören och fnittrade

som en kluven människa

"här sitter politiker".

Jag såg fasaden, fasaden,

fasaden och högt uppe i ett fönster en man

som stod med en kikare för ögonen

och såg ut över havet.

Tvättkläderna hängde i det blå.

Murarna var heta.

Flugorna läste mikroskopiska brev.

Sex år senare frågade jag en dam från

Lissabon:

"Är det riktigt, eller har jag drömt det?"

Az Alfama negyedben a sárga villamos

    zengve nekivágott a kaptatónak.

A dombon két börtön is volt,

    az egyik a tolvajoké.

Kikiabáltak a rácsos ablakokból,

hogy fényképezzük le őket.

“Itt fényképezni?”, szólt a kalauz,

    s zavartan mosolygott hozzá -

“itt a politikusok ülnek”.

    S a magasból, a magasból,

az oromfal magasából,

egy ablakból egy távcsöves férfi,

    láttam, a tengert nézte.

A kék ájerben mosott ruha lógott,

   a falak átforrósodtak, s a falon

a legyek egy helyre néztek, mint ki olvas.

Hat évvel később egy lisszaboni hölgytől

    megkérdeztem:

“A börtönökkel valóban az a helyzet...

vagy talán álmodtam az egészet?”