Fodor András: Szívtérkép

Előkerült egy régi leveled.

A lélegző sorok, betűk,

húsz évnyi, még nem sejthető

nyügök-bajok súlyától könnyedebbek.

A húzó kétségek fölött

   valami játszi

                      hintalendület

       villódzik: bár lehet

            így is, meg úgy is, - akárhogy, -

mi egymást nem veszítjük el.

Mutassam-e ki, profán grafológus,

   húsz év során

írásunk organizmusába,

a mell, gerinc, a láb, a fog,

a vérkörök botló kalandjai,

hogyan jegyezték rá

   a napról-napra romlást?

De változatlan ugyanaz

   két pont között az egyenes,

a hullámot, kanyart lebíró

   víg bizalom kötése.

Minthacsak jótékony sebész

rajzolná térképünkre:

   itt meg ott beszűkült,

elzáródhat az ér fala, de míg

a kiáramlás pályája szabad,

   az út nyitott,

új ívre kötve is folytatható.