„Nó belensz”, motyogja Vadmalac. Nem mintha angolból doktorálna, hanem mert szerinte így nagyobb hitele van a szónak. Kifejezni azt akarja, hogy eltűnt az egyensúly az életéből, megszaladt a képzelt fogaskerék.
Nem az övé, hanem a fehér bluesénekesé: Janis Jopliné.
„Heroin”, mormolja. Mármint, hogy herointúladagolás miatt halt meg.
„Eltért a többitől, igazi vadmalac volt”, ez a dicséret maximuma nála. Maga is igyekezett kiválni a többi közül, de mindössze arra futotta, hogy felerősítse a lemezjátszó hangját. Képes napokig hallgatni a sercegő lemezt.
Fél elszakadni a nyájtól. Megértette, hogy az tragédiához vezet. Janis halálát például így érzékeli: egy százemeletes ház legfelső emeletének nyitott ablakában ül, s az építmény váratlan megdől. Mint a pisai torony, ám hirtelen.
Kiszámítja az erőt, mely a mélybe veti, s behunyja a szemét.
Stockholmi félpercesek
